Az optimista szürke
Érzések, vágyak, illatok, gondolattöredékek gomolyognak definiálatlanul ezekben a csodás festményekben, erők jelennek itt meg, melyeknek sem ő, sem mi nem ismerjük okát és eredőjét...
Érzések, vágyak, illatok, gondolattöredékek gomolyognak definiálatlanul ezekben a csodás festményekben, erők jelennek itt meg, melyeknek sem ő, sem mi nem ismerjük okát és eredőjét: s ez a tény mindannyiunkat, művészt és nézőt egy kissé alázatossá tesz: az alkotó tehetség ismeretlen gyökerei iránti alázat ez, amelyet minden igazi művész átél, de amelyről Balogh István Péter szokatlanul sokat tud, s arra is képes, hogy ezt a tudást vászonra vetítse.
Ennyit, talán, az állandóságról, hűségről. A változásokat illetően már óvatosabban kell fogalmaznom. Annyi látszik, hogy mióta nem találkoztunk, fogynak az álmok és növekednek az árnyak. Több a földközeli és a földöntúli motívum is, miközben valódi portrék is feltűnnek, valóságos nevekkel: persze úgy Balogh István Péter módra.
Öregszünk, az a helyzet: Kosztolányi tudna még erről nagyon mesélni.
És mégis, mindazonáltal van itt egy újfajta optimizmus: színekben, formákban, játékokban. Mintha a kor elhozta volna a bölcsességet is. És azt a tudást (most meg Ottlik jön), hogy minden megvan.
Legyen nekünk igazunk!
