Az optimista szürke

Balogh István Péterhűséges festő. Vannak visszatérő témái (szereti az estét meg az éjszakát, a cirkusz és a mutatványosok világát, a peremhelyzeteket és peremebereket – az elesettektől a felkentekig – meg persze a veleméri dombokat), vannak kedves színei (a sárga meg a piros, pasztellben elbeszélve persze, és a szürke – erről a szürkéről senki nem tud többet nála), vannak jellegzetes figurái (valahol a karikatúra és a jellemrajz határán, de mindig nagyon szerethető állapotokban), vannak kedvenc anyagai (az akril meg a farost, de amennyire látom, mostanában elmozdult vászonirányba), és akkor nem beszéltünk még (mondjuk ma nem is nagyon fogunk) jól felismerhető, jellegzetes stílusáról, melyben álom és valóság, képzelet és realizmus adnak egymásnak találkát. A stílusról, amely (nagyon tudatosan) széles értelmezési lehetőséget nyújt a látványra éhes befogadónak. Ahol egyes elemeket jobban, másokat kevésbé, ismét másokat csak egészen jelzésszerűen dolgoz ki a művész, ránk bízva aztán a képet: gondoljunk vagy inkább érezzünk róla bármit, ami jólesik nekünk.

Érzések, vágyak, illatok, gondolattöredékek gomolyognak definiálatlanul ezekben a csodás festményekben, erők jelennek itt meg, melyeknek sem ő, sem mi nem ismerjük okát és eredőjét: s ez a tény mindannyiunkat, művészt és nézőt egy kissé alázatossá tesz: az alkotó tehetség ismeretlen gyökerei iránti alázat ez, amelyet minden igazi művész átél, de amelyről Balogh István Péter szokatlanul sokat tud, s arra is képes, hogy ezt a tudást vászonra vetítse.

Ennyit, talán, az állandóságról, hűségről. A változásokat illetően már óvatosabban kell fogalmaznom. Annyi látszik, hogy mióta nem találkoztunk, fogynak az álmok és növekednek az árnyak. Több a földközeli és a földöntúli motívum is, miközben valódi portrék is feltűnnek, valóságos nevekkel: persze úgy Balogh István Péter módra.

Öregszünk, az a helyzet: Kosztolányi tudna még erről nagyon mesélni.

És mégis, mindazonáltal van itt egy újfajta optimizmus: színekben, formákban, játékokban. Mintha a kor elhozta volna a bölcsességet is. És azt a tudást (most meg Ottlik jön), hogy minden megvan.

Legyen nekünk igazunk!