Az ólak véres melegében ki mer olvasni? - 40 éve halt meg Pilinszky

Pilinszky János rajongóinak fontos év az idei: 100 éve született és 40 éve halt meg a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő. Pilinszky100 elnevezéssel egész éves megemlékezést tart a Petőfi Irodalmi Múzeum, Juhász Anna irodalmár vezetésével. Az egyedülálló kezdeményezéshez számos ismert színművész, zenész, író és költő is csatlakozott, minden korosztályból.

A kezdeményezés célja, hogy egy sok alkotót megszólaltató, ezáltal pedig számos reflexiót megismertető centenárium jöjjön létre, amely által "mindenkihez eljut Pilinszky hangja, szava, világa." Azonban a költő műveinek szélesebb körű megismertetése mellett az is cél, hogy életének fontos helyszíneit is bemutassák. Juhász Anna kiemelte, Pilinszky negyven évvel halála után is az egyik legtöbbet olvasott és idézett magyar költő, egyben gondolkodó – aki élete 60 éve alatt a világ fontos kérdéseiről vallott lírai és prózai munkáiban.

Május 27-én, Pilinszky János halálának negyvenedik évfordulóján egy több állomásos megemlékezést tartanak, amelynek keretében számos olyan helyszínről jelentkeznek be, amelyek fontos szerepet töltöttek be a költő életében. A 19 órától megtekinthető videóban Wunderlich József színművésszel ellátogatnak a Molnár utcai, a Károly-kerthez közeli és a Hajós utcai otthonokhoz, majd megállnak a Centrál Kávéháznál, az utolsó állomás pedig a Farkasréti temetőben lesz Pilinszky János sírja előtt.

Áldott szédület

„Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
és máris részeg tőled minden érzék,
kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
hozzám találsz az áldott szédületben,
hogy többé semmi – ugye – nem szakít szét?
mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
egymásba, egymásnak felelve, mint két
tiszta sor!”

A sosem látott kézirat

A programsorozatnak a megemlékezés mellett irodalomtörténeti jelentősége is van, ugyanis egy Pilinszky és Székesfehérvár kapcsolatát bemutató felvétel során a költő korábbi albérletében rátaláltak egy eddig sohasem látott kéziratra is. A Kígyó utca 4. alatt található, korábbi albérletben előkerült egy negyven éve lappangó keményfedeles füzet, amelyre a főbérlő elmondása szerint a fotóalbumok között talált rá, tele feljegyzésekkel, Pilinszky kézírásával. Ebben jórészt zenei feljegyzések találhatók, azoknak a zenéknek és zeneszerzőknek a listája, akiket Pilinszky hallgathatott. Vannak benne családi utalások, bejegyzések is, valamint álmok leírásai, amikről azóta tudható, az "Önéletrajzaim" munka szerves részét képezik - ezek annak a kötetnek a részei, ami hamarosan bemutatásra kerül a Magvető Kiadónál. Juhász Anna szerint hihetetlen a sors időzítése, ugyanis a kötet már nyomdában volt, amikor a kézirat előkerült, így a nyomást megállítva, a szöveget kiegészítve immár a frissített anyag kerül hamarosan az olvasók kezébe. Ez kézzel fogható eredmény, ami mutatja: egy életmű nem zárul le az alkotó halálával - jelentette ki Juhász Anna.

A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?

Egy XX. századi életút

A huszadik század egyik legnagyobb hatású költője a budapesti Piarista Gimnáziumban töltötte középiskola éveit, ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, először a jogi, később pedig a bölcsészettudományi karon. Oklevelet azonban nem szerzett, 1944 őszén ugyanis behívták katonának, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló traumát okozott a koncentrációs táborok borzalmaival való találkozás. A háború után 1945 novemberében tért vissza Budapestre. Pilinszky diákkorában kezdett verseket írni, az első, Anyám című verse 1938-ban jelent meg az Élet című hetilapban. Első verseskötete a háborúból való hazatérése után, 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel, majd 1947 novemberétől három hónapon át ösztöndíjjal Svájcban és Rómában tartózkodott. A diktatúra éveiben, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott.

Pilinszky 1957-től haláláig az Új Ember című katolikus hetilap munkatársa volt - itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. Második verseskötete, a Harmadnapon 1959 szeptemberében jelent meg, majd 1970-ben Nagyvárosi ikonok címet viselő gyűjteményes kötetét is kiadták. Ugyanebben az évben, egy nemzetközi konferencián ismerkedett meg Jutta Scherrer német származású, Párizsban élő szlavista tanárnővel, akivel a kapcsolata 1976 elejéig tartott. Új költői korszaka is erre az időszakra volt tehető: 1972-ben a Szálkák, 1974-ben a Végkifejlet, 1976-ban pedig az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter jelent meg.

Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Utolsó évei

Nővére, Erika öngyilkossága 1975 decemberében hatalmas űrt hagyott a költőben - többek közt ez is szerepet játszhatott abban, hogy ettől kezdve nem írt több verset. Pilinszky 1976-tól a széppróza felé fordult, az ezt követő évben pedig kiadta „Egy párbeszéd regénye” alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén - ebből találtak részleteket a nemrég felfedezett kéziratban. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasodott össze - életének utolsó éveit Velemben és Székesfehérváron töltötte. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.

Pilinszky János munkásságát ritkán jutalmazták: első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott, azonban a következő elismerést jelentő József Attila-díjra huszonhárom évig, 1971-ig kellett várnia, majd 1980-ban, halála előtt mindössze egy évvel költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1997-ben posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott.

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

(Kiemelt kép: Fortepan | Hunyady József)