Az ezerszínű szürke

Kezdetben volt a szín.

Tomboló, érzéki, keleti színek voltak ráadásul, színkavalkád és színorgia, a vásznak felgyulladtak szinte – Csontváry napégette színei köszöntek vissza a képekről. Aztán jött a szürke. Igaz, annak ezernyi játékos árnyalata, hamuszürke és grafitszürke, galambszürke és ezüstszürke, fehérszürke és feketeszürke, és minden más, ami ezek közé fér. És persze, váratlanul, tüntetőleg mintegy, hozzá egy szemeket vonzó vörös, bele a szürke sivatagba. Egy gazdag életmű szakaszai; de mögöttük ott a grafikai munka folyamata, abból jönnek a szürkék, bennük laktak már a kezdetektől, végigkísérve a színes időszakokat is – a hangulati vásznaktól a figuratívokon át a történetmondó művekig.

Fürjesi Csaba negyvenhárom éves, ismert, kedvelt és magasan jegyzett festőművész és grafikus, aki már a nagyvilágon e kívül is ismertté tette a nevét: pályája felfelé ível.

– A vonal a lényeg – mondja, miközben fel és alá sétálunk a Léna Roselli Galéria tágasnak semmiképp nem mondható Galamb utcai terében. – A vonal absztrakció, agyunk különös absztakciója, amely felszabdalja és rendezi a teret.

Mutatja is aztán, hogyan. Mostanában úgy indul a kép, hogy lesznek először a vonalak: azok strukturálják a vásznat, arra jönnek aztán a szürkék. Hol látjuk az alapot, hol csak érezzük.

Szeretem, amikor egy festő beszél: amikor szembekerül a kétfajta alkotási mód átjárhatatlanságával. Van, aki vállat von ilyenkor („fogalmam sincs, hogyan születik a kép, egyszercsak ott van a papíron”), van, aki elméleteket gyárt („minden lépést gondosan megtervezek, csak akkor kezdem el, amikor pontosan tudom, mit akarok”), Fürjesi valahol a kettő között áll. Álmodja a képeit, hajnali félálomban születnek a legjobb ötletek, olyankor fölkel és ceruzát ragad, vázlatoz. Aztán hagyja érni a dolgot, és csak akkor ragad ecsetet, amikor a lényeg már összeállt. Bár érik meglepetések.

Afféle fúró-faragó elme: szereti maga alá gyűrni az anyagot – kísérletezik, próbálkozik folyton. Most is kiállított néhány ragasztott szellem(manó?)képet: nyomdai papírnyesedékből építette őket. És amíg nézzük, úgy tud beszélni a margóvágójáról, mintha Örkény hősét hallanánk.

Persze nem lehet loholni, vannak bizonyos elvárások. A műkereskedők, a galériások, de még a gyűjtők is szeretik, ha valakire első pillantásra rá lehet ismerni. Akinek védjegye van. Fürjesivel könnyű is, nehéz is: most itt van a szürke, a vonal, a légtornászfigura, ezeket jól ismerjük már, de látszik, kizárólag merkantil okokból nem fog itt megállni. Olyan, mint a hegymászó, mindig új csúcsokra tör.

Csak győzzünk haladni a nyomában.