Az Angyalok öble üres

Antoine de Saint-Exupéry gróf, őrnagy, volt berepülőpilóta, a becsületrend tisztje, számos hadi kitüntetés tulajdonosa, több ezer órányi repülés, számos sebesülés, baleset túlélője 1944. július 31-én 8.45-kor emelkedik fel utoljára a korzikai Bastia-Borgo repülőtérről az együléses, Lightnight P–38 F–5B típusjelű gépével, hogy felderítő repülést végezzen Dél-Franciaország felett az augusztus 15-i partraszállás előtt. (Talán elrepült Cabris fölött is, ahol utoljára találkozott anyjával.)

14.30-tól kezdve azzal kellett számolnia a repülőtér személyzetének, hogy a gép üzemanyaga addigra kifogyott. Hír nincs, nyom nincs. A német légierő sem jelent ezen a napon ebben a térségben légi harcot.

A háború után keresni kezdik. Nem is a pilótát, hanem az írót, akinek Kis hercegét megszerették. Az eltűnésre sok magyarázat születik. Mivel a Grenoble–Chambéry térséget kellett fényképeznie, felmerült: hátha hegynek ütközött, s ott van az Alpok valamelyik megközelíthetetlen lejtőjén a roncsban, halva. Mások műszaki hibára gyanakodtak. Ismét mások azzal magyarázták, hogy talán rosszul lett a nagy magasságban (12 ezer méter!), a fülkében pedig nem volt légnyomás-kiegyenlítő, így vélhetően elájult és lezuhant. (Ezt a fejlett technikájú, új amerikai vadászgépet csak 30 év alatti pilóták repülhették. Saint-Exupéry 44 elmúlt!) Az is felmerült, hogy maga kereste a bajt, az öngyilkosság sajátos formáját választva.

Néhány lelkifurdalásos német pilóta aztán önként jelentkezett. De kiderült: mást lőhettek le, nem az írót, vagy hogy éppenséggel senkit sem, csak színezték...

Vallatták az Angyalok öblét Nizza mellett, de az üres volt. Kutatták a repülőroncsokat, találtak is sokat, de egyik sem volt a keresett. Mígnem egy marseille-i halász egyszer csak meglelt a merítőhálóban egy ezüst karkötőt az író nevével.
Az események felgyorsulnának. De a Hivatal és a Család ellenáll. A nyomok összekuszálódnak. Aztán mégis megvan a bizonyíték, sőt a tettes is: „Én lőttem le – mondja a hajdani német vadászpilóta. – Schade. Rajongója voltam.”

(Jacques Pradel és Luc Vanrell: A kis herceg utolsó titka. Fordította Szoboszlai Margit. Ab Ovo Kiadó.)