Az Alföldtől a világhírig

- David Korda információjára alapozva derítettem ki, hogy apjának, Zoltánnak volt egy felesége Pesten: a primadonna Szokolay Olly. Ön is tartogat olyan adalékot, amely nem szerepelt a Kordákról írt hat könyvben?

– Az apai ágon Kellner, anyai ágon Weisz famíliák a holokauszt áldozatai lettek. Vidéken alaposan összeszedték a zsidókat Horthyék. Apám szülőhelyén, Túrkevén külön zsidó temető volt, ami jelzi, milyen nagy populációjuk élt ott. 1971-ben gyűjteményes kiállítása alkalmából apám hazalátogatott, de már nem talált családtagokat. Két évvel később azonban levelet kapott az egyetlen túlélőtől: unokahúgától. A hölgyet a háború alatt apácák vették magukhoz Budapesten, így élte túl a világháborút. Ő úgy tudta, Alex járt Magyarországon a háború előtt. Bevett szokása volt ugyanis, hogy a család házasuló tagjainak pénzt küld Londonból – borítékban. Az unokahúg szerint az egyik esküvőn Alex személyesen is megjelent. Erről egyik könyv sem beszél. Ez viszonzás volt, mert a családban tizenkét-tizenöt unokatestvér volt, akik összetartottak, segítettek egymásnak, és Kellner Henrik 1904-es halálakor ők adták össze a pénzt, hogy a megözvegyült Ernesztina a fiával, Alexszel együtt a fővárosba költözhessen, lakást vehessen vagy bérelhessen, amelynek négy szobáját kiadta diákoknak. Ebből éltek, s hamarosan Vincét és Zoltánt is fel tudták hozni Kecskemétről. Ennek az unokahúgnak a fia, Marton József megjelent nálunk Londonban apám halála után. 1994-ben, amikor Magyarországon jártam, nem találtam meg, pedig levelet írtam az összes Marton Józsefnek, aki a telefonkönyvben szerepelt. Ha olvassa ezt az interjút, jelentkezzen! Velem egyidős lehet.

- Alex a gyenge szeme miatt kimaradt az első világháborúból, ám Zoli és Vincent szolgáltak a fronton.

– Amikor apám kiskatonaként a frontra indult, Alex búcsúztatta a pályaudvaron. Két könyvet adott neki: a Háború és békét és az Anna Kareninát. Apám úgy élte túl az ütközeteket, hogy kétszer is tífuszt kapott. Keveset beszélt a háborúról. Többet a háború utáni időszakról. Az nagyobb trauma volt neki.

- Miért?

– Balettelőadások díszletfestője lett az operaházban, majd Kun Béla kormánya önálló műtermet bocsátott a rendelkezésére, modelleket is kapott hozzá. Négy-öt hónapon át végre kedvére alkothatott. Tizenegy éves kora óta dolgozott, közben esti iskolában tanult, majd a frontra vezényelték. Nekem sosem mondta, hogy propagandaplakátokat készített volna, de Horthyék biztosan „forradalmi” művésznek tekintették Alex miatt. Úgy tudom, egyik unokatestvérük vezette Kun Béla titkosszolgálatát. (Az 1887-ben született Kellner Sándorra utalhat, aki Sopronban volt nyomdász, majd Kunnal és Münnichhel együtt Oroszországban hadifogoly, kiszabadulása után pedig agitátora az 1917-es forradalomnak – K. L.) Amikor apám Londonban Alex tanácsadójával, Moura Boudberggel csevegett, valahányszor 1917-re terelődött a beszélgetés, feszültség érződött a levegőben. Mert máshogy élték meg azt az időszakot. (A titkos ügynök Moura Boudberg – Gorkij és H. G. Wells múzsája – jelen volt Juszupov herceg palotájában, amikor Raszputyint megöl-ték – K. L.)

- A kommün idején államosított filmipar komisszárjaként működő Alexet Horthy katonái 1919-ben letartóztatták. A Gellért Szálló pincéjében lévő tömlöcbe zárták, de Heltai Jenő és mások közbenjárására kiengedték. Azon nyomban Bécsbe emigrált. Vincent hogyan menekült el?

– Apám éppen túl volt az első világháborún, semmi kedve nem volt elölről kezdeni. Rögvest útra kelt Erdélybe. Nagybányán kötött ki, a híres művésztelepen. Alex később pénzt küldött Vincentnek valakivel. Szerintem Darvas Simon volt az, Alex egykori iskolatársa. Ezt abból sejtem, hogy apám több fiatalkori festménye az ő tulajdonában volt.

- Charles Drazin Korda-monográfiája szerint Alexet titkosszolgálati tevékenysége miatt ütötték lovaggá.

– Vincent is belefolyt ezekbe a manőverekbe. Előfordult, hogy ilyen ügyekben utaztatta őt Alex cége, a London Films római irodájába. Részt vett „díszletek” építésében a kanadai „Camp X” nevű kiképzőtáborban, ahol európai bevetéseket szimuláltak a háború alatt. (Zoltán is csatlakozott az akcióhoz, derül ki
A Man Called Intrepid című könyvből, amely 1977-ben először szellőztette meg a Kordák kémtevékenységét – K. L.)

- A harmadik ember (1949) forgatása a négy szektorra osztott Bécsben szintén fedőtevékenység volt. Alex asszisztensének fiától, Sir Andrew Cunynghame-től hallottam, a stáb nagy része kémekből állt.

– Úgy tudom, azért kellett Bécsben forgatniuk, mert a London Filmsnek beragadt pénze volt ott, amelyet csak helyi valutában lehetett elkölteni.

- Másutt is voltak ilyen pénzeik, Németországban például. Mégsem ott forgattak!

– Igaz. Alex az irodájába hívatta apámat, Graham Greene-t és Carol Reed rendezőt. „Bécsben kell forgatnunk. Sztorira van szükségem. Most, azonnal!” Greene előszedte a zsebéből a jegyzetfüzetét, amelybe ötleteket firkált, és felolvasott egy mondatot: „Tegnap megpillantottam egy embert, akiről azt hittem, hogy régóta halott.” Alexnek megtetszett ez a felütés. Apám utálta a forgatást. Minden áldott nap hajnali háromkor kellett kelni, és szennyvízcsatornákban forgatni.

- A három fivér veszekedéseinek híre bevonult a családi legendáriumba?

– Alex és Zoli magyarul kiabáltak egymással az ebédlőasztalnál, Vincent csak hallgatott. Az volt az életfilozófiája: „Ha a dolgok rosszra fordulnak, ne mondj semmit.” Apám szótlansága legendás volt. Szemtanúja voltam, ahogy Graham Greene-nel hosszú ebédeket költött el szótlanul, a végén Greene mégis mindig derűsen jegyezte meg: „Milyen jót beszélgettünk!”

- Vincent első házasságából született Michael Korda író. Legutóbb Egy másik élet című könyvében emlékezett meg a Kordákról. Az 1956-os fejezetében több valótlanságot mutattak ki nálunk. Ön 1957-ben született. Mit tud az ’56-os sztoriról?

– Nem kétlem, hogy Michael igyekezett benne növelni a saját jelentőségét. Annyi bizonyos, hogy letartóztatták. Apámtól tudom, felhívta régi ismerősét, Nagy Imrét: „Eltűnt a fiam.” Michael roppant büszkén hangoztatja, hogy Nagy Imrének állítólag az ő kiszabadítására vonatkozó utasítása volt az utolsó kormányfői cselekedete. Apámnak pedig Oxfordba kellett mennie, hogy kikönyörögje, ne rúgják ki Michaelt, amiért engedély nélkül otthagyta az egyetemet. Később, 1968 diáklázadásainak hevében apám fiatalabbik fia is lelépett. Ismét rimánkodnia kellett. A neves intézményben ugyanazt a férfit találta, akinek 1956-ban könyörgött. Az illető emlékezett is rá! „Volt nekünk már egy hasonló beszélgetésünk, nemde?” Én már nem is mentem egyetemre.

- Mi lett a London Films három évtizedet átfogó iratanyagával?

– Alex 1956-ban bekövetkezett halála után elszabadult a pokol. Első felesége, Corda Mária, az egykori némafilmszínésznő megtámadta a végrendeletet. Hogy a pereskedésnek elejét vegyék, úgy döntöttek, elégetik a dokumentumokat, beleértve apám tízezer vázlatát is, amelyet a Victor and Albert Museum nem volt hajlandó átvenni a gyűjteményébe. Ma már rettenetesen bánják.

- David Korda úgy hiszi, fennmaradt legalább egy konténernyi anyag, és amikor 1996-ban rövid időre újraélesztették a céget, az igazgató, Morgan Mason (Reagan egykori asszisztense) megtalálta.

– Vitatom a mágikus konténer létét. Gondoljon csak bele: apám minden filmhez több száz skiccet rajzolt, összesen több ezer darabot, de műgyűjtői körökben nem bukkantak rá ezekre, sem Fernand Léger tucatnyi festményére, amelyet a Mi lesz holnap? című H. G. Wells-filmhez készített. Biztos mindent megsemmisítettek. Nagy trauma volt ez apámnak. Mégis éveken át folyt a pereskedés, és neki – mint a végrendelet végrehajtójának – kellett eljárnia a bíróságra, hallgatnia Mária dühkitöréseit. Végül bírói végzés tiltotta el Máriát attól, hogy újabb keresetet nyújthasson be a Kordák ellen.

- Hogy teltek apja utolsó évei?

– A hatvanas-hetvenes években már ritkán dolgozott. A nyarakat Antibesban töltöttük, ott bérelt egy tengerparti házat, amelynek kertjében kis műterem állt. Ha egy filmstúdiónak szüksége volt rá, az óvárosi újságoshoz kellett telefonálnia, mert délben amellett ült le a kávéházban újságot olvasni. Sam Spiegel is itt érte el, amikor a Cárok végnapjai (1971) című szuperprodukcióhoz szerződtette. Apám műveltsége elképesztő vizuális memóriával párosult. Pontosan fel tudta idézni a világhírű festmények legapróbb részleteit. Emlékszem, az aukciókon a legravaszabb és leggazdagabb gyűjtők is odasompolyogtak hozzá, hogy kifaggassák, mire akar licitálni. Ennyire mérvadó volt az ízlése és a tudása.