Ausztrália magyar szemmel – A szabadság, egyenlőség, testvériség országa
Vajta Gábor 1952-ben született Vácott, orvosi diplomát szerzett, de hallásromlása miatt nem praktizált. Éles irányváltással háziállat-embriológus lett Gödöllőn, de aztán munkahelyi konfliktusai miatt távoznia kellett. Dániában ajánlottak neki munkát, és családjával, két kisgyerekkel 1994-ben Koppenhágába ment. Több mint húsz éve egyik szakmai találmánya miatt Melbourne-be hívták. Annyira megszerették Ausztráliát, hogy később végleg áttelepültek oda.
Nemrég jelent meg itthon Idelent – Ausztrália egy bevándorolt szemszögéből című könyve, amelyben sok humorral rengeteg érdekességet mesél a szigetország történelméről és jelenéről. A szerző szerint Ausztráliában valósult meg leginkább a szabadság, egyenlőség, testvériség demokráciája.
E-mailben küldött kérdéseinkre azt írta: „Eleinte tartottam Ausztráliától, mert Amerika-verziónak véltem, amit én zsigerileg utálok. Aztán ahogy megérkeztünk ide, rájöttem: ez az ország nagyon-nagyon más. Valahol Skandinávia párosul egy elképesztően szabad, toleráns és – nem tudom másképp fogalmazni – klassz világgal.”
Hozzátette: „Még 1997-ben, első melbourne-i látogatásunkkor is kitűztük március 15-én a kokárdát mindannyian a családban. Aztán láttam, kik hordják, mire használják odahaza. Láttam, mi történik ott. És önszántamból már egyre ritkábban megyek haza.”
Könyvét azért is írta, mert úgy véli, a magyarok alig ismerik a valódi Ausztráliát, és „a sorok között elrejtve – talán nem is nagyon elrejtve – ott a segítő szándék az otthoniaknak, hogy lehet így is élni, csak meg kell próbálni”. Az író végigfotografálta Ausztráliát. Kötetéhez készített képeit az Idelent Facebook-oldalán tette közzé.
S. ZS.