Akik hiányoznak innen – Hermann Ildi fotókiállítása
A 2B Galériában július 6-án nyílt meg Hermann Ildi fotográfus Hiányzó történetek című kiállítása. A fotós New Yorkba utazott, hogy ottani magyar származású holokauszttúlélőkkel és leszármazottaikkal találkozzon. A velük folytatott beszélgetésekből, valamint a róluk készített fotókból alkotta meg a tárlatát. Hermann Ildi tíz tengerentúli honfitársunk portréját mutatja be fotográfiákon és a képekhez mellékelt szövegekben. A 168 Órának elmondta, témájának kiindulópontja a hiány.
– Ezek az emberek elmentek Magyarországról, tehát hiányoznak innen. Kíváncsi voltam a sorsukra, s nem csak arra, amit a háború alatt átéltek. Érdekelt az is, miért döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot, hogyan tudtak beilleszkedni Amerikában, mit jelent számukra a magyarságuk és a zsidóságuk. Másfelől személyesen is érintenek az elveszett történetek. A nagymamám is holokauszttúlélő volt, Auschwitzból jött vissza. Mindig terveztem, hogy kérdezem őt erről, de folyton halogattam, azt hittem, bármeddig ráérünk. Aztán 2004-ben meghalt a nagymamám. Talán kicsit helyette is beszélnek most portréim szereplői.
Többségük gyerekként élte át a náci és nyilas korszak borzalmait, akad köztük, aki deportáltakat szállító vagonban született. Egy „másodgenerációs” férfi pedig azt is elmondja, szülei nemzedékének milyen iszonyú önvádakkal kellett megküzdeniük, mekkora lelki árat fizettek a túlélésért.
Ám az emlékezők nem csak a szörnyűségeket idézik fel. A New York-i magyarok mesélnek az újrakezdés esélyeiről, a megtalált életörömökről is, 80-90 évesen is aktívak, nem temetkeznek a múltjukba. A fotókról nyílt, biztató tekintettel néznek ránk. Nyitottságuk, életigenlésük fontos üzenet mindannyiunk számára.
A kiállítás augusztus 6-ig látható.
S. ZS.