Kilencvenöt évesen hunyt el az amerikai jazz legendája

Ahmad Jamal amerikai jazz-zongorista, Miles Davis példaképe vasárnap halt meg.

2023. április 17., 15:28

Szerző:

Kilencvenkét éves korában meghalt Ahmad Jamal amerikai zongoraművész, a jazz legendás alakja – erősítette meg a The Washington Post című amerikai lapnak a zenész özvegye.

Jamal lánya a The New York Times című lapnak azt mondta, édesapja prosztatarákban szenvedett, vasárnap hunyt el.
Jamal Frederick Russell Jones néven született a pennsylvaniai Pittsburghben 1930-ban. Szerény körülmények között élő fekete családban nőtt fel. Édesapja acélgyári munkás volt, édesanyja házvezetőnő. 1950-ben áttért az iszlámra. Az első zongoráját édesanyjától kaptai. Első jelentős sikere az 1958-ban megjelent, Ahmad Jamal at the Pershing: But not for me című albuma volt, amely több mint száz héten át szerepelt a slágerlistákon. A The New York Times szerint ez volt akkoriban az egyik legnagyobb példányszámban eladott instrumentális lemez, amivel kevés jazz-zenész büszkélkedhet.

A polgárjogi küzdelmek idején, amikor jazz-zenészek többsége nyíltan állást foglalt, Jamal nem állt be egyik táborba sem.

Ezt tükrözte The Awakening című, 1970-ben megjelent lemeze is, amelyen visszautasította a kor összes politikai szlogenjét. Stílusát a zenetörténészek úgy írják le, hogy Ahmad Jamal szerette a meglepetésre építeni muzsikáját, a hirtelen szünetekre, a csend alkalmazására, a romantikus hangsúlyokra, melyeket egyszerre dinamikusan és lágyan adott elő.

„Szenvedéllyel élek, és ha az ember érdekes életet él, akkor folyamatosan felfedez új dolgokat” – mesélte titkáról 2012-ben az AFP francia hírügynökségnek. „A zenészek virágba borulnak, építik magukat. Néhány alapvető dolog ma is változatlan a zenémben, mint például a melódia, de a hang sűrűsége változott a korral, a ritmikus részek kidolgozottabbak” – magyarázta.

A jazzt amerikai komolyzenének nevezte.

„Az európai komolyzenét Bach, Brahms, Ravel, Debussy, Beethoven, Chopin határozza meg. Az amerikai komolyzenét pedig Duke Ellington, Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Sydney Bechet” - fejtette ki 2017-ben a Teleramának adott interjúban.

Ahmad Jamal mintegy hét évtizedes karrierje során több mint 80 albumot jelentetett meg, és a műfaj olyan óriásaira volt hatással, mint Miles Davis és McCoy Tyner.

„Minden ihletem Ahmad Jamalból fakad” – mondta róla Miles Davis.

Jamal 2017-ben életművéért Grammy-díjat kapott, és szinte az utolsó percig a billentyűkön jártak az ujjai.

„Mindig fejlődöm. Amikor csak leülök a zongorához, mindig támadnak új ötleteim” – mondta 2022 végén a The New York Timesnak.

(Kiemelt kép: Ahmad Jamal amerikai jazz-zongorista 2016 augusztusában. Fotó: Rémy Gabalada / AFP)

Mi minden van egy falusi búcsúban? Az eszem-iszom, dínom-dánom mellett a hagyományok őrzése, a falu védőszentjének tisztelete, a vallási ünnep ugyanúgy része a búcsú több napon át tartó ünnepségének, mint a vurstli vagy a körhinta. Hogyan ünneplik ma a falusi búcsút és milyen a búcsú látványosságait szolgáltató családok élete? Ennek jártunk utána!

Máté Gábor meglehetősen érdekes körülmények között szerződött le a Katona József Színházba. Előbb meghívott vendégként címszerepet kapott, majd végleges érkezésekor többen is – köztük Eperjes Károly – felmondtak a színházban. Ám hogy a két dolog között van-e összefüggés, az kizárólag a 168.hu felületén látható exkluzív videóból derül ki. Ne hagyja ki!