A tükör méltósága
Nabokov, Paszternak, Mandelstam, Bergyájev, Cvetájeva: ők az írónő viszonyítási pontjai egy igencsak rozoga, átmeneti és lehangoló korban, amikor „az internacionalizmusok gyönyörű hazugságát felváltotta a nacionalizmusok undorító igazsága”. Amikor különféle dogmák – kommunisták, vallásosak, tudományosak – törmelékei szennyezik tudatunkat. A Nagy Változás után vagyunk, egy másik világban, amikor a hajdan magától értetődő „Komszomol” is külön jegyzetet, lapalji magyarázatot kíván. (Hol van már a tömeg, hol a szervezet? És hol a lenini „tömegszervezet”?)
Szerzőnkben az európai racionalizmus az orosz intelligenciával ötvöződik: együtt van benne a józan ész és a szenvedély. Azt írja: „Az agy sok mindenre képes. Amire meg nem, azt elképzelni sem tudjuk...” De azt is leszögezi: „nem létezik kultúra fantázia nélkül.” Ulickaja – ne féljünk kimondani – ma az orosz irodalom egyik legfigyelemreméltóbb alakja. Bölcs és nagy műveltségű asszony, akit érzékenysége és a kifejezéskultúrája emel ritka magasságokba.
Ez a nagytakarítási „limlom”-kötet jó néhány elgondolkodtató széljegyzetet, önvallomást, műhelytanulmányt tartalmaz a biztosan örökbecsű életműhöz: feljegyzések, esszék, interjúk rajzolják fel az író szabadsághiányos privát tragédiáinak, fenyegető betegségének, filozófiájának, a tegnapnak és a mának a hátországát. Minden mondatában közvetlenül szól hozzánk, de szinte történelmi, parancsolóan etikus tapasztalatok birtokában.
Minden állításában határozott, meggyőző és – tegyük hozzá – nálunk is aktuális. Azt írja: „Az állam és a társadalom tisztességét, méltóságát éppen azon lehet lemérni, hogy mit csinálnak a nyomorék gyerekekkel, a hajléktalanokkal és a kiskorú bűnözőkkel.”
„Videant consules...” – mondták a rómaiak: lássák a hivatalosok, hogy a köztársaság kárt ne valljon!
(Ljudmilla Ulickaja: Örökbecsű limlom. Fordította Goretity József. Magvető Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
