A rettegő humorista

Ha már a szerző is bajban van új könyvének műfaji meghatározásával, mit szóljon a kritikus? Pelle János dokumentumokat, vicceket, szatírákat (újra)közlő, a pesti humor fölött mondott rekviemnek, esszéregénynek tartja Tabi Lászlóról írt kötetét, holott szerintem tragikus, vicces és sajtótörténeti elemekben gazdag politikai krimit tartunk a kezünkben.

Az alaphelyzet: a humorista 1945-ben, már túl mindenféle megpróbáltatásokon, egy poénjával megöli szívbeteg szállásadóját, akinek a felesége – akkor már egy ideje Tabi szeretője, később pedig lányának anyja – bosszút esküszik, a közölt levelek tanúsága szerint fontos állami és pártfórumokon jelenti fel őt. Egy másik szálon megismerjük Tabi verzióját is e bonyolult kapcsolatról. Életútját az ukrajnai munkaszolgálattól a különféle halálmeneteken – köztük a hírhedt borin –, majd a szabaduláson, az első humoros írások megjelenésén és a nőn át a Ludas – rövid u-val! – Matyi redakciójáig, majd ’57-ben főszerkesztői székéig. (Ifjabb olvasóink kedvéért: ez volt akkoriban „a” magyar vicclap, népszerűsége csúcsán hetente 650 ezer példányban jelent meg.)

A könyvből képet kapunk a háború utáni lapalapításokról, a munkatársaikat és székhelyüket sűrűn cserélgető szerkesztőségekről – mindig csak a Nagykörúton belül, és sohasem Budán –, illetve Tabinak a kor és az éppen aktuális hatalom elmebajai kapcsán született írásaiból. Visszaemlékezésekből és anekdotákból megismerjük a szatirikus sajtó mindig aggodalmaskodó robotosainak fő feltalálási helyeit, a kávéházakat, s azt is, melyikből mi lett az új rezsimben. (A New Yorkból például sportszerbolt, a Belvárosiban pedig villanyszámlákkal kapcsolatos reklamációkat lehetett intézni.)

De ezek már azok az idők voltak, amikor suttogva terjedtek a viccek Pesten, és a viccmesélőt csupán hajszál választotta el a népi demokrácia ádáz ellenségeitől, a pártközpont pedig komoly hangú és nagyon is komolyan veendő határozatokat gyártott a szocializmus építésének idején a viccek elvárható minőségéről.

Tabi sohasem lázadt. A prototípusa volt azoknak, akik megpróbáltak élni és túlélni a rendszer szabta keretek között. Humora, írásai, színdarabjai és a könyvből feltáruló életrajza mindenesetre karakteres tükre egy olyan kornak, amikor örökös rettegésben éltek a pesti vicc iparosai.

(Pelle János: A humorista. K. u. K. Kiadó.)

Berkó Pál