A méretek szerények, a tervek merészek
Okunk van az örömre. (Két világgazdasági válság között, de mégis: vagy ha tetszik, annál inkább.) Újabb galéria nyitásáról kaptunk (és ugyanazzal a lendülettel adunk) hírt.
Nem tudom, maguk hogy vannak vele, engem tényleg jókedvre derítenek azok a hírek, amelyek kulturális világunk gyarapodásáról szólnak. Az új múzeumok, kiállítóhelyek, galériák meg különösen kedvesek a szívemnek. Részben rendszeres heti érdeklődésem okán, részben egyáltalán: első látásra ugyanis nem tűnik olyan galérianyitogatósnak ez a mai világ.
És aztán mindig kiderül, hogy mégis. És ilyenkor igazán örül az ember.
Induláskor nincs helye a kritikának. Még a fanyalgásnak se. A feltételes módnak. Ilyenkor csak biztatni illik.
Ez most igazán nem esik nehezemre: dicsérendő történet ez, a Budai Művészház története, elejétől végig.
A Budai Művészház a legendás Csányi László–Bottka Valéria házaspár villájában nyitotta meg a kapuit, a hagyománynak és az alapító akaratának megfelelően elsősorban a zene (inkluzíve kórusmuzsika) művelőinek nyújtva fellépési és főleg gyakorlási lehetőséget, de a társ- és társatlan művészetek irányában is nyitott. Úgyannyira, hogy mostantól önálló képzőművészeti részlege is van, az ARTalakulás Galéria.
A méretek persze szerények (ne feledjük, egy családi ház egy részében vagyunk), de a tervek, ahogy illik is, merészek. A Tölgyesi Katalin vezette galéria Roskó Gábor rajzaival kezdett (amelyeket ugyan láthattunk már falakon is, nyomtatva is, de azért szívesen nézzük őket), ami komoly kihívást jelent. Úgy hírlik, a közeljövőben számos kiváló képzőművész fordul majd meg a Brassó utcai falak között.
Nincs is más dolgunk most, mint hosszú életet kívánni galériának és galériásnak egyaránt.
