A magyar királyi tébolydát láthatják - élesben
Osztrák és magyar képekből nyílt art brut kiállítás a Nemzeti Galériában. A rajzok egy része a Lipóton készült. A pszichiátriai kezelés alatt állt betegek műveiről, betegségük dokumentumairól – Matuska Szilveszter rajzairól, Gulácsy kórlapjáról – SZÉKELY ILONA kérdezősködött.
A magyar királyi tébolyda folyóiratokat, hírlapokat járatott a betegek kedvéért. Akinek nem volt elég a könyvtárnyi olvasnivaló, az zongorázhatott, vagy hegedüléssel üthette el az időt. Akadt zavart elméjű, aki papírt és ceruzát követelt. Már a tizenkilencedik század végén rajzoltak, festettek a Lipóton.
Selig Árpád másodorvos az 1920-as években kezdte gyűjteni a betegek képeit. A doktor rajongott a különleges művekért, valóságos magánmúzeumot hozott össze a Lipóton készült műtárgyakból. Páciense volt a skizofréniával kezelt festőművész, Nemes-Lampérth József is, aki portrét is rajzolt orvosáról. (Erről már csak fotó van, a tusrajznak a háború alatt nyoma veszett. A gyűjtemény része maradt viszont egy fekete-fehér Nemes-
Lampérth-akt.)
Amikor Seliget kinevezték az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézet főorvosává, majd igazgatójává, magával vitte a féltett kollekciót. A Pszichiátriai Múzeum alapítója azonban fiatalon meghalt, így az utódokra maradt a képek rendszerezése, gondozása. A Magyar Elmeorvosok Egyesülete a nagyközönség előtt is megnyitotta a gyűjteményt, majd 1936-ban Zsakó István igazgató ismét a Lipótmezőre szállíttatta a műveket. A második világháború alatt az intézetet hadi célokra használták, s teljesen kiürítették. A paranoiások tusrajzai, a szürreális látomások a tatai Esterházy-kastélyban, illetve a Svábhegyi Nagyszállóban várták a békésebb időket. A megsárgult leltárkönyv adatai szerint számos értékes darab eltűnt. Selig gyűjteményének mindössze a harmada élte túl a háborút. A szorongásokról árulkodó képek 1952-ig a kórház egyik padlásfeljáróján porosodtak. Kész szerencse, hogy valaki felfedezte őket. Ebben az időben Fekete János orvos nevéhez kötődik a gyűjtemény felkarolása és bővítése.
– A háború előtt főleg diagnosztikai céllal gyűjtötték a betegek alkotásait, nem az esztétikai érték volt a fontos – mondja Plesznivy Edit művészettörténész, a kollekció szakértője, a kiállítás kurátora. – A vonalvezetésből, a figurális ábrázolásból gyakran kikövetkeztethető volt a beteg állapotának javulása vagy romlása. Amit a sérültek nem tudtak elmondani, elárulták vízióik. Minden kép alkotójához egy-egy kórrajz is tartozott, amely a személyiségi jogok miatt most is titkos. 1945 előtt spontán módon, irányítás nélkül születtek a művek, a művészetterápiás foglalkozások csak a hatvanas évektől váltak gyakorlattá a Lipóton. Akkor már művész-tanárok, terapeuták segítették a mentális sérülteket a festésben, rajzolásban. A betegség lenyomata helyett a művészi érték került előtérbe. A pszichiátrián kezeltek igazi alkotókká léphettek elő.
Fekete doktor halála után a kórház pincéjében, a kazánház melletti forró helyiségben kallódott az anyag. Majd a Lipót 120. születésnapján – nyolcvannyolcban – Veér András főigazgató kezdeményezésére megtörtént a gyűjtemény teljes szakmai feldolgozása, és megnyílhatott a pszichiátiai intézet állandó történeti kiállítása.
Plesznivy Edit a padláson szortírozta a képeket, amikor felfedezett néhány „profinak” tűnő munkát. Így kerültek elő Pál István festőművész addig ismeretlen alkotásai. Zórád Gézát alkoholbetegként kezelték a Lipóton, tőle is maradt pár plein air kompozíció. Gulácsy Lajos életének utolsó kilenc évét töltötte a sárgaházban. A varázsló kezébe azonban hiába adtak ecsetet: nem alkotott többé, elfáradt. Ebből az időből kórrajza áll csupán a kutatók rendelkezésére.
De akad itt kórlap Madách Borbála, Vörösmarty Erzsébet, Vaclav Nizsinszkij nevű betegről is. A lipóti gyűjtemény érdekességei közé tartozik a Matuska Szilveszter-per teljes sajtóanyaga, valamint néhány szelíd tónusú parkrészlet, amelyeket önkezével rajzolt a biatorbágyi robbantó. ’38-ban egy parlamenti képviselő a Lipótra küldte elemzésre – név nélkül – Szálasi Ferenc egyik politikai röpiratát. A fennmaradt elmeorvosi szakvélemény óva intett az illetőtől.
2005-ben a Lipóton megnyílt az első galéria. Tárt Kapu néven várta az érdeklődőket a kórház bejáratánál. Lelki sérült textilesek, keramikusok, bőrösök, festők állították ki benne a gyógyintézet műhelyeiben készített tárgyaikat, még árusítás is folyt. Európában szinte egyedülálló volt a kórház szerves részeként működő galéria. A Lipóttal együtt azonban ez is bezárt.
Sétálunk kicsit a régi képei között.
B. J. (a személyiségi jogok védelme miatt nem használhatjuk a betegek teljes nevét) például a Meteorológiai Intézet segédje volt, műegyetemet végzett. Tizenháromban elmegyógyintézetbe szállították. Képein aprólékos gonddal megrajzolt sziklák, kiszáradt fák, letört ágak, fájdalmas erezetű fatörzsek. Orvosának mesélte: évekig élt a Marson, s az ott látott tájat ábrázolta. Huszonnégy évig művelte a kifinomult tusrajzokat, asztrálalakjai mindig magányosak, hátat fordítanak a szemlélőnek.
M. F. valószínűleg a harmadosztályon aludt, nem biztos, hogy találkozott a bolygós emberrel. (A Lipóton ugyanis luxuslakosztályok, másodosztályú szobák és szalmapriccses fekvőhelyek egyaránt voltak.)
A negyvenéves parasztember a múlt század elején egy Ferenc József-portréval nyitott. Hű alattvalóként még a kitüntetéseket is az uralkodó mellére rajzolta. A tébolydában nem lehetett aratni, a kemény munkához szokott kezek ceruzával foglalták el magukat. Szorgalmasan színezte a fejében lévő kastély cserepeit, a parkban sétáló arisztokratákra tollas kalapot rajzolt. Kompozíciói a falusi falvédők stílusára hajaznak. Verne regényeibe illő csatahajóit borona hajtja, halpecsenyét sütnek a parton a búvárok.
J. A., a paranoiás kereskedő tizenkét kórházi év után szólt ápolóinak, hogy szeretné lerajzolni, amit átélt. Sorra ábrázolta ellopott találmányait a húszas–harmincas években: a bab- és borsócséplő gépet, a repülő díványt és a gázvonatot. A rajzok hátoldalán személyes meghurcoltatását panaszolja el. „A ki leadta a terv rajzot álíttólag 30000 Frt. Ezüst prémiát kapot jútalmat. Én pedig semit sem kaptam. Ezt tessenek megfagyúzni kérem! A munka martírja voltam, Pótyára árva!” Aláírás: „J. A. Tervmunkás. Vértanú”
Ritter Gábor már a közelmúlt felfedezettje. A bőrdíszműves fiú kezdetben csak bőröket volt hajlandó lyukasztgatni a kreatív csoportterápián. Esetleg papírdobozokat farigcsált. Aztán kezébe került egy háború előtti műemlékvédelmi szakkönyv, pusztuló várak és kastélyok fotóival. Azóta tobzódik a színekben, szenvedélye lett az alkotás. Látványos kompozíciói zárják a lipóti anyagot.
