A klezmeres Fegyának vodkáért szignózott a cenzor

Fegya, azaz Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője verőcei házában tölti a nyarakat. Óriásfenyők, diófák között komponál. Ablakából mintha gyerekkora tájaira látna: a visegrádi hegyek a Kárpátok ormait idézik, a Duna a Latorca vizét. A klezmermester a kárpátaljai Munkácson született 1946-ban.

– Én voltam a második világháború után született első zsidó gyerek a városban.

Fegya édesapja munkaszolgálatos volt a Don-kanyarnál. A 2. magyar hadsereg vereségét követően kétezer kilométert gyalogolt hazáig. Felesége Auschwitzból tért vissza Munkácsra. Az átélt borzalmaknál, a gyásznál is erősebb volt bennük a túlélés öröme. Egy év múlva világra jött fiuk, majd a lányuk is. A fiút Fjodor Jakovlevics Jakubovics néven jegyezték be az anyakönyvbe, de a helyi magyarok csak Ferinek szólították, az oroszok Fegyának, a zsidó közösség Efrajimnak. Otthon jiddisül beszélt a család. A népek és kultúrák együttélése természetes volt Munkácson.

Csakhogy a szovjet állam antiszemitizmusa erősödött az ötvenes évek elején. Sztálin úgy határozott: a Szovjetunióban élő zsidó nemzetiségűeket a kínai határ mellé kell telepíteni. Amikor Fegyát szülei beíratták a helyi zenei általános iskola zongora szakára, az igazgató azt tanácsolta: válassza inkább a hegedűt, azzal gyorsabban lehet menekülni. A kitelepítésekre végül csak azért nem került sor, mert Sztálin ’53-ban meghalt.

Fegya tizenhat éves korában beállított az egyik munkácsi cigányprímáshoz, Galambos Gyulához: klezmert tanulna tőle. Régi hagyomány, hogy klezmerzenekarokban romák is játszanak. Munkácson senki sem ismerte annyira a zsidó zene gyökereit, mint Galambos. Lelkes növendéke magnóra vette, kottákba írta a gyönyörű dallamokat. A muzsikus nem tagadja, ma is ez a legfőbb zenei forrása.

Fegyát aztán a drohobicsi zeneművészeti főiskola hegedű szakára vették fel, de zongorázni is tanult. Diploma után Nagyszőlősön lett hegedűtanár, zenekart alapított: szovjet slágereket, ukrán népdalokat adtak elő. Koncertjeik előtt a helyi pártirodán kellett jóváhagyatni a műsortervet. A cenzor egy vodkáért készséggel szignózott. De gyanakodni kezdett, amikor a műsortervben Lennon–McCartney Hey Jude című száma is feltűnt. Fegya buzgón magyarázta: ez a brit munkásosztálynak az imperialisták elleni harcáról szól. Mivel a pártirodán senki nem tudott angolul, engedélyezték a brit „mozgalmi dalt”.

Fegyáék együttesét Eridánnak hívták: a csillagtérképre bökve választották a nevet. Egyik dalukkal bejutottak a moszkvai Ki mit tud? döntőjébe, szerepeltek a kárpátaljai tévében is. Fegyát hamarosan újra hívatták a pártirodára: „Ki találta ki az együttes nevét?” A muzsikus nem értette, mit akarnak tőle, de aztán az elvtárs harsogni kezdett: „A tudósok bebizonyították, hogy az Eridán csillag pont Izrael fölött van.”

– Akkoriban újra erősödött a zsidóellenesség a Szovjetunióban. Azt hitték, az Eridán név cionista összeesküvést takar. Azonnal betiltották a zenekart.

Aztán a hetvenes években Brezsnyev megállapodott az amerikaiakkal: az USA gazdasági támogatásáért cserébe minden zsidó elhagyhatja a Szovjetuniót. Körülbelül egymillió szovjet állampolgár települt át Izraelbe, az Egyesült Államokba, Ausztráliába.

Magyarországot nem sokan választották új hazájuknak, mivel a kárpátaljai zsidók még emlékeztek a magyar csendőrök brutalitására. De mert Fegya testvére korábban egy magyarhoz ment feleségül, Jakubovicsék úgy döntöttek: ők is Budapestre költöznek, maradjon együtt a család.

Fegya ’76-ban települt át, akkor még alig tudott magyarul. A nyelvet leginkább a televízióból tanulta: az Angyal kalandjaival meg a táncdalfesztiválokkal gyarapította szókincsét. Mivel a magyar állampolgárságot csak két év múlva kapta meg, szovjet útlevelét addig magánál tarthatta. Döbbenten tapasztalta: amint előveszi CCCP feliratú „paszportját”, minden ajtó kinyílik előtte.

– Illés-koncertre mentünk az Ifjúsági Parkba, de már nem lehetett bejutni. Ahogy felmutattam a vörös útlevelemet, megjelent az intézmény igazgatója. Udvariasan bekísért minket a legjobb helyre, és szendvicseket hozatott.

Állást is gyorsan talált a zenész. Apróhirdetésben olvasta: hegedűsöket keresnek az operettszínházban. Jelentkezett, s már aznap este frakkban ült a zenekari árokban. Tizenhét évig ez az árok volt a munkahelye. Feleki Kamillt, Latabár Kálmánt, Honthy Hannát, Németh Marikát is kísérhette a zenekar tagjaként, mégsem volt elégedett. Úgy érezte, többre hivatott, mint hogy „süllyesztőben” muzsikáljon. Arról álmodott: egyszer ő is színpadon fog állni. És végre klezmert játszhat.
De erre a rendszerváltásig kellett várnia: addig nem mert zsidó zenével fellépni. A Kádár-rendszerben jóval szabadabbnak érezte magát, hiszen nálunk nem volt állami antiszemitizmus, de a „származást” mégsem illett nyilvánosan vállalni. Fegya úgy látta, a magyarországi zsidók annyira asszimilálódtak, hogy többségük teljesen elszakadt a gyökereitől. Munkácson zsidó ünnepekkor húszan-harmincan ülték körül az asztalt, Pesten magányosabban telt a purim, a pészah. Hiányoztak a régi barátok, rokonok.

Aztán 1990-ben, a Kossuth moziban megrendezték az első Zsidó Filmfesztivált. A muzsikus ekkor lépett először pódiumra klezmerrel. Csak néhányan ültek a nézőtéren, s dermedten hallgatták. Fegya a műsor után csalódottan kérdezte Raj Tamástól, a Zsidó Kulturális Egyesület akkori vezetőjétől: hogyhogy ilyen hűvös a fogadtatás? „Miért csodálkozol azon, hogy negyven év görcs után így reagálnak az emberek? Légy türelmes! Meglátod, pár év múlva mennyien megszeretik majd a zenéteket” – felelte Raj.

A jóslat bevált. A Budapest Klezmer Band lépésről lépésre hódította meg a magyar közönséget és a külföldit is. Ovációval fogadták őket Amszterdamban, Londonban, Milánóban, Moszkvában, New Yorkban is. Fegya eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy zsidók játsszák a jiddis dalokat, ám hamar rájött: a származásnál fontosabb a profi hangszertudás.

– A klezmer a 18–19. században született, és a zsidók vándorlásához kötődik. Ezek a vándormuzsikusok minden ország kultúrájából átvettek valamit, beépítették saját zenéjükbe. Bárhová megyünk a világban, ezt a muzsikát mindenki magának érzi.

A klezmer nem a sorstalanság zenéje, nem az üldözöttség fájdalmáról szól. Inkább a remény, az élni akarás hallható minden melódiából.

A Budapest Klezmer Band nemcsak koncertzenekar: színpadi együttes is. Kerényi Imre a Madách Színházban ’96-ban rendezte meg a Hegedűs a háztetőn című zenés darabot, és Fegyát kérte fel az amerikai mű áthangszerelésére. Az előadásban az együttes is szerepelt. Később Kiss János, a Győri Balett igazgatója a Purim táncjátékhoz íratott zenét Fegyával. Ez volt első önálló zeneszerzői műve. Azóta komponált már Markó Ivánnak, és Klezmer Szvitjét a Liszt Ferenc Kamarazenekarral együtt adták elő. 2006-ban bemutatták az operettszínházban Fegya első klezmermusicaljét, a Menyasszonytáncot. Szigorú kritikusok írták: a produkciónak a Broadwayn is helye lenne.

A zenekar egyben baráti közösség is. Az elmúlt tizennyolc évben csak két tag vált ki a csapatból. Noha a nyolc muzsikus nem azonos politikai oldalon áll, a pártszimpátiát felülírja a zene szeretete. A holokauszt emléknapján, április 16-án a Duna-parton ingyenkoncertet adtak. Fegya előtte szólt a zenésztársainak: nem kötelező eljönniük. Mégis mindannyian úgy érezték: játszaniuk kell az áldozatok emlékére.

Bár a művészeket rangos díjakkal tüntették ki, előítéletre is akadt példa. Egyszer a Millenárison léptek föl, koncert után dedikáltak. Egy biztonsági őr fennhangon megjegyezte: „Ezek nem muzsikusok. Zsidók.”

A szaporodó árpádsávok, menetelő gárdisták országában egyre rosszabbul érzi magát a klezmermester. Több mint harminc éve az antiszemitizmus miatt is el kellett hagynia a szülőföldjét, s most újra naponta látja a gyűlölet jeleit. Gyakran hívják aggódó rokonai Izraelből, Amerikából: „Mi történik nálatok? Miért nem költözöl ki hozzánk?” De Fegya erre csak annyit mond: azok után, amit a szülei átéltek, ő már nem hajlandó félni. És megfutamodni sem akar.