A képen férfi, kaukázusi fajú, szakállas. A hölgy nem.
Megérkezünk Cannes-ba, megyek fölvenni a badge-t, a fényképes, vonalkódos, átruházhatatlan, szigorú belépőt. Összeintünk egy angol kollégával, ő a másik ablaknál áll sorba, de áttelegrafálja a téren: beszéljünk. Őt várom a kijárattal szemben, egy virág kompozíció oldalán gubbaszkodva. Meg is áll előttem kisvártatva egy velemkorú (szóval: nem fiatal) fekete bőrű asszony. Kérdi: nincs-e átadó bilétám. Mondom: nincs. Meghívóm? – próbálkozik. Nincs, mondom. Azt mondja: és ezt a belépőt nem tudnám-e odaadni.
Ismételjük meg: a badge fényképes. Ahogyan amerikai újságban írnák: a képen férfi, kaukázusi fajú, szakállas. A hölgy nem. De nem fejtem ki neki alaktani és nemi különbségeink színpompás eltéréseit, csak rázom a fejem tagadólag. Végül megérti. Ott hagy.
Megyek a megnyitó vetítésre. Háromdimenziós, príma animáció. (Bővebbet róla máskor, máshol.) Az élvezethez bumsztli nagy szemüveget kell az orromra, azaz a másik szemüveg tetejére illeszteni. Úgy érzem, kicsit olyan a helyzet, mintha Cousteau kapitánynak a búvárruha tetejére még egy esőköpenyt is fel kellett volna vennie…
No de ez a vonalkód, ez príma rendszer. Ahová bemész, ott rád csipognak. Tudják: mikor jöttél, melyik vetítésre mentél, ebből következtethetnek aztán ízlésedre, preferenciáidra. Sok adat sokra megy.
Le is voltam tőle nyűgözve. Ez a vonalkód szolgál arra is, hogy véle kinyissad kis fiókodat, amelybe mindenféle hivatalos papírokat dugnak e célra felingerelt munkatársak. Jövök, húzogatom. Lassan. Gyorsan. Döntve kissé. Fentről le, lentről fel. Puhán, majd keményen, mint a jég verése. Aztán látom: nem vagyok egyedül. Mások homloka is gyöngyös, mindenki tol-húz, hasztalan.
Hát ez nem működik – panaszlom egy egyenruhás úrnak, akiből kinézem: ahol tud, segít. Fel is írja casier-m számát, bemegy egy ajtón, majd belülről egy határozott tolással megnyitja a rakoncátlan fiókot. (Mint egy fordított Botond, ezúttal belülről.)
Nekem meg eszembe jut Karinthy. Aki megírta a magyar automatát. Az volt rá kifüggesztve: ide dobjon be tíz fillért. (Még az ántivilágban, persze…) Bent a lukban kucorgott egy ember, aki aztán kiadogatta a sonkás zsemlyét.
Hát így valahogy, csak most már van vonalkódunk is hozzá!
