A húszmillió éves ember – Csáth Géza, a gyilkos zseni története
„Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni –, tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.”
Ezt Csáth Géza az orvosi diplomája megszerzésének évében, 1909-ben írta Ópium című szövegében. Az írás a Nyugatban jelent meg, az irodalmi élet akkori elit műhelyében. Csáth, eredeti nevén Brenner József, Kosztolányi Dezső unokatestvére, 21 éves volt akkor, és tíz év múlva már nem élt. Sejtjeit morfiummal, végül méreggel töltötte fel. Akkurátus munkát végzett. Először „csak” igénytelen lett önmagához, az íráshoz, az eufóriáért elpusztította a tehetségét, aztán saját magát is.
Szeptember 11-én száz éve ennek. Ez alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeumban tárlat nyílt az életéről, munkásságáról. Különös kiállítás ez: fotóalbumok, vallomások, naplórészletek orvosságos tégelyek, ampullák, párnák, tükrök varázslatos, depresszív világában járunk egy elégett lélekre emlékezve. A kiállítás rendezői utalnak rá: Csáth eredeti családnevében a német brennen igét fedezhetjük fel, amelynek a jelentése: égni. „Ez a név igazán illik egy olyan személyiséghez, aki magas fokon izzott egész életében.”
Csáth orvos volt, zenekritikus, zeneszerző, író, novellista, drámaíró. Egy teljes élethez is sok, pedig fél élet sem adatott neki. Zseni volt, korszakos tehetség. Ügyvéd apja hegedűművészt akart belőle nevelni, de ő inkább festő akart lenni.
„Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Annál nagyobb volt az elégtételem, amikor egy szegedi kiállításon Rippl-Rónai pasztelljeiben igazolását láttam mindannak, amit rajzolásról, festésről magamban elgondoltam. Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene, később azonban, amikor Budapesten először hallottam Debussyt, ugyanaz a nagy öröm volt részem, mint Szegeden, mert bizonyítva láttam, hogy amit a levegőben megéreztem (a szülői háznál Grieg volt a »legmodernebb« szerző), az csakugyan az új idők művészi kifejezésmódja, amit megsejtettem – az a modern művészet.”
A Zeneakadémiára nem vették fel, 1904-ben költözött Pestre, orvostanhallgatóként a Józsefvárosban lakott: „Budapest. Shock. Tapogatódzás. Térkép. Az éjszakai hánykódások. Az első séták. A szabadság. A rokonok látogatása. Levelek haza.”
Operába, színházba járt, bátortalanul kurtizánokkal kokettált. Írt a Budapesti Naplónak, német erotikus vicclapnak, a Nyugatnak. Közben szorongott, magát elemezte, önanalízisét naplójában is rögzítette.
Még gyerek volt, nyolcadikos gimnazista, amikor Kályha című novelláját Bródy Sándor méltatta, és feltűnőt várt tőle. Az írás egy fiatal férfiról szól, aki szerelmi bánattal küzd. Senkije sincs, csak a kályhája, vele beszélget, vele hal meg. Hőseinek nincsenek céljaik. Érzelmeik, indulataik, vágyaik határozzák meg a sorsukat, gyermekien tiszták, kegyetlenek, különösek és varázslók. Felnőttként is Andersen bácsival álmodnak, elveszítik tisztaságukat, állatot kínoznak, anyjukat, feleségüket, szerelmüket ölik meg. Olykor csak játszva, öntudatlanul, nem készakarva, olykor tudatos, brutális, szenvtelen kegyetlenséggel. Tudatalattijuk gonosz gyerekként pusztít el minden életet.
Csáthot nem hagyta nyugodni a jövője. Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című munkájában arról írt, hogy a személyiség többfajta úgynevezett komplexre – szexuális, vallási, egészségi, anyagi, erkölcsi részre – tagolódik, ha egyik megsérül, akkor a többi a sérült rész kárára kezd el aktivizálódni.
„(...) gyakori, hogy az erkölcsi komplex sérelme (ambíciókban való csalódás, karrier-kudarc) a sexuális és az önfenntartási komplexet stimulálja tevékenységre. (Az egyén falura megy, sportolni kezd, testi kényelmének él, megházasodik, és a gyermekek nevelésére fordítja minden gondját.)” – írja.
Hogy az ő lelkének melyik része sérült meg? Koraszülött volt, anyja betegsége miatt azonnal egy dajka vette gondozásába. Gyorsan lett felnőtt, nyolcévesen szenvtelenül élte meg anyja halálát. Nem kötődött hozzá, emléke is alig maradt róla. Apjával naponta jártak a temetőbe. Tizenhat éves volt, amikor kishúga agyhártyagyulladás miatt meghalt. Később álmaiban sokáig kísértette az ötévesen meghalt kis Ilonka.
Miután elvégezte az egyetemet, a morfium rabja lett. Percre pontosan tudjuk, hogy mikor, hiszen ezt is felírta. A Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán dolgozott gyakornokként, 1910. április 19-én Kuthy Dezső egyetemi tanár megvizsgálta, és mellkasát kopogtatva így szólt: „Egy kis jobb oldali apicitis.”
A hibás tébécés diagnózis miatt pánikba esett.
„A félhomályos, carbolszagú rendelőben hirtelen kriptaillat csapott meg. Jéghideg szaladt át rajtam. Tehát mégis elért az, amitől legjobban rettegtem. Erőt vettem magamon, bízni akartam, és összeszedtem minden energiámat. Kemény legény voltam akkor. Barátaim előtt se mutattam megdöbbenést vagy kétségbeesést. De aznap nem tudtam aludni reggelig semmit. A múlt emlékei tódultak fel fejemben egymásra, a boldog óráim gyötrő szépségei, és a bűneim, mindaz, amit helytelenül tettem, az önvádak, nők ellen elkövetett apró, gaz dolgaim. Kató, Lyoa, Irénke!… 12 órakor vettem be az első brómadagot, kettőkor a másodikat, ötkor a harmadikat, és reggel fél hatkor a gyönyörű, tavaszi nap sugaraiban fecskendeztem be az asztalomon levő fecskendővel az ugyanott pihenő oldatból az első adagot, 0,02 M-et.”
Csáth fürdőorvosként szexuális teljesítményéről, hódításairól, nőkereséséről, sőt a morfiumadagjairól, a valóságtól való meneküléséről zavarba ejtően részletes leltárt készített. A katonaságtól leszerelték – orvosként dolgozott ott is – rossz idegállapota miatt, falusi doktorként sem bírt a démonjaival, paranoiás lett, a bajai kórház elmeosztályán kezelték. Jónás Olgával, későbbi feleségével még fürdőorvosként ismerkedett meg, a pesti nő tébécés rokonát kísérte egy kúrára. Összeházasodtak, született egy lányuk. De a morfiumtól nem tudott szabadulni.
„Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú-testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott, évekig. Naponta ellátta orvosi teendőit a kis bácskai faluban és míg lehajtott fővel ballagott a biztos halál felé, sok-sok embernek adta vissza egészségét” – írta róla Kosztolányi.
Csáth megszökött a bajai kórházból, és beteges féltékenységből regőcei rendelőjében három revolverlövéssel megölte feleségét, Brenner Olgát. A kis Olga jelen volt, amikor apja meggyilkolta az anyját. (A kiállításon meghallgathatjuk a Csáth felnőtt lányával készült interjút is.)
Kosztolányi írta az esetről: „A szerencsétlen asszonyt kislánya mellett érte az első lövés, még volt annyi ereje, hogy a szomszédsághoz meneküljön, hol egy óra múlva meghalt. Utána Csáth Géza fölvágta karján az ereit és nagy adag morfiumot is vett be, de egy szerb katonaorvos rögtön gyomormosást végzett, bekötözte őt és megmentette az életnek. Még aznap este a bajai kórházba szállították, hol többször meglátogatta öccse, kinek nem akarta elhinni, hogy a felesége meghalt, habár a temetési számlákat is felmutatta neki.”
Már nem volt önmaga. Ősszel aztán újból megszökött a kórházból, Kelebiánál a szerb demarkációs vonalnál letartóztatták, ő méregkapszulát vett be. Utolsó kívánsága az volt – írja Kosztolányi –, hogy agyát, szívét és máját vegyék ki a testéből, és vizsgálják meg a klinikán.
Húszmillió évét ajánlotta fel.
