A félelem színháza

A győri színházbotrány kapcsán kérdeztük volna a társulat néhány neves tagját is. Nem akartak nyilatkozni. Volt, akit felháborítottak Gáti szavai, más úgy érezte, hogy ő csak kimondott valamit, amit másoknak már jóval korábban ki kellett volna mondaniuk. S a politikai indulatok mindenhová befurakodnak.

Győrött is a Fidesz nyerte a 2006-os önkormányzati választást. Hamarosan túlköltekezéssel vádolták s fegyelmivel elbocsátották Korcsmáros Györgyöt, aki ’92 óta irányította a teátrumot. A közismerten baloldali Korcsmárost – többek szerint – politikai okokból távolították el. Hisz utóbb kiderült: az önkormányzat inkább „alulfinanszírozta” a színházat.

Ideiglenes igazgatónak a társulat egyik színészét, Forgács Pétert nevezték ki. Vezetői tapasztalata nem volt, mégis rábízták a több százmilliós költségvetésű intézményt. Mindenesetre Orbán Viktor idén januárban Győrbe utazott, hogy Forgács színházában megnézze egykori „magánfilmese”, Káel Csaba opera-előadását. Forgács úgy gondolhatta: biztos befutóként indulhat a májusi színdirektori pályázaton. De feltűnt közben Koltay Gábor is.

– Lobbiztunk Gábor kinevezéséért – mondja Fehérné Markó Kamilla, a helyi NE-felejcs Polgári Egyesület vezetője. – Az önkormányzat támogatott minket. Felkérték Koltayt, pályázzon. Garanciát ígértek neki. De a döntés előtt Kövér László tárgyalt a városvezetéssel. Pár órával később fülest kaptunk Pestről: inkább Nagy Viktor lesz az igazgató. A városházáról föl is hívták Koltayt, ne jöjjön a meghallgatásra.

A történtekről levelet írt a NE-felejcs egyesület a Fidesz-központnak is. Semmitmondó választ kaptak.

– Mi nemzeti érzelműek vagyunk. De a hazugságot sem jobbról, sem balról nem viseljük el – jelenti ki Fehérné.
A városvezetést az sem zavarta, hogy Nagy Viktor kinevezését a szakmai szervezet, a Magyar Színházi Társaság sem támogatta. Az új direktor legutóbbi rendezéseiből egyet emelt ki a helyi sajtó: 2006-ban ő vitte színre Szörényi Levente Árpád népe című művét. És azt is megírták: Nagy Viktor közeli barátja Orbán Viktornak.

Az elmúlt két évadban a győrihez hasonló fideszes módszerrel választottak színigazgatót Szolnokon, Kecskeméten, Székesfehérvárott, Kaposvárott, Veszprémben. Ott, ahol Orbán pártja győzött a helyhatósági választáson. A vidéki teátrumokban jobboldali, a fővárosban inkább balliberális szellemű a színházvezetés.

– Mérhetetlenül káros pártalapon szelektálni a színházakat! Egyetlen kollégámat sem vagyok hajlandó politikailag megítélni. Csakis szakmailag. És nagyon lebeszélném őket, hogy nyilvánossá tegyék: hová ikszeltek a szavazófülkében – fakad ki Bálint András, a Radnóti Színház vezetője.

Persze azért balliberális városvezetők is „megajándékozták” teátrummal híveiket. Ám a Maszk elnöke, Hegedűs D. Géza szerint ma lényegesen más a helyzet.

– Volt egy közmegegyezés arról:
a szakmai testületek véleményére illik odafigyelni. Ezt az íratlan szabályt sem tartják be.

A Magyar Színházi Társaság már tavaly felajánlotta segítségét színházfenntartó vidéki önkormányzatoknak a 2008-as igazgatóválasztásokhoz. Választ többnyire nem kaptak. Ugyanakkor szinte minden kinevezéskor közölte a helyi vezetés: „Szakmai zsűri véleményezte a pályázatokat.”

– Az önkormányzatok azt hívnak a zsűribe, akit akarnak. Eleve úgy is válogatják össze a grémiumot, hogy az megszavazza a politika által kiválasztott színházvezetőt – magyarázza Csizmadia Tibor, a színházi társaság elnöke.

Koltai Tamás színikritikus szerint a vidéki színigazgatók kinevezésének politikai döntéseiben gazdasági, üzleti, sőt – politikai elkötelezettségtől független – megélhetési szempontok is közrejátszanak. Nem mindegy, egyes színházakban milyen cégek jutnak „beszállítási lehetőséghez”. A különféle szakmai testületekben „jól voksoló” zsűritagok pedig felbukkannak majd vendégként a baráti teátrumokban.

Koltai „hungarikumnak” tartja, hogy a színházak a politika prédájává válnak.

– Régiónkban nehéz viszolyogtatóbb, populistább rendszert elképzelni, mint amilyen a Kaczyński fivéreké volt Lengyelországban. De nekik eszükbe sem jutott hozzányúlni a színházakhoz. A románoknál, oroszoknál ugyan megkísérelnek háttérbe szorítani „nehéz embereket”, de a politika vezérelte „szakmátlanításra” nincs példa. Ezekben az országokban az erőteljes szakmai tiltakozás megakadályozta volna, hogy egy modern színház helyett olyan korszerűtlen teátrum épüljön, mint itt a Fidesz építette Nemzeti. Színházi szemléletünk messze el van maradva az övékétől. Nemcsak politikai letámadásról van szó, hanem a színházi kultúra hiányáról is.

A most készülő színházi törvény megpróbálná a politikától védettebbé tenni a művészeket. Csizmadia Tibor úgy véli, már az is eredmény lenne, ha független művészeti tanács véleményezné a pályázatokat, ha a helyi kulturális bizottság és a függetlenek együtt hallgatnák meg a jelölteket, öszszehangolnák a város és a szakma szempontjait.

Ám sokak szerint hiába keres megoldásokat a Magyar Színházi Társaság: ha a politika nem képes önmérsékletre, nehéz eredményeket elérni. A szakmai szervezeteknek csak véleményezési joguk van. Kizárja a vétójogot az önkormányzati törvény.
Koltai Tamás nem is hiszi, hogy efféle problémák törvénnyel orvosolhatók.

– A színházi szakma akkor tudná érdekeit hatékonyan képviselni, ha megteremtené a színházművészet társadalmi presztízsét. De félek, ezzel már elkéstek.

A győri botrány elrettentő képet fest a színházi állapotokról. Hegedűs D. Géza azt mondja, nem tudtak arról, hogy ilyen morális gondok is vannak Győrött.

– A Maszkhoz gyakran fordulnak színészek sérelmekkel. De az még nem fordult elő, hogy egy színész igazgatója ellen tegyen panaszt.

Azzal sem keresték még a színészegyesületet: saját társulatukban megalázzák a művészeket, netán „szereposztó díványra” kényszerítenek színésznőket.

– Határozottan állítom: nincsenek szereposztó díványok – szögezi le Csizmadia Tibor, a színházi társaság elnöke, aki egyben az egri teátrum igazgatója. – Minden színész nehéz ember, én viszont azért kapom a fizetésemet, hogy kezelni tudjam őket. A direktor nem hűbérúr: nem rendelkezik pallosjoggal vagy az első éjszaka jogával.

A színházi szakma vezetői úgy gondolják: a győri példa nem tipikus, ennél azért jobbak az emberi viszonyok a színházakban.

– A direktor egy személyben felelős mindenért. Ízlése, értékrendje rányomja bélyegét az előadásokra. Csapatot kell építenie, menedzselnie társulatát. A gazdasági kérdésekben is ő mondja ki a végső szót. A színház nem demokratikus intézmény, hanem afféle „felvilágosult abszolutizmus” működteti – vélekedik Bálint András.

Lassan viszont ott tartunk: színházat bárki vezethet, aki ült már zsöllyében, s kebelbarátja valamelyik politikusnak. Azt Csizmadia is elismeri: pokollá válhat a társulatok élete, ha a politika olyan embereket emel a teátrumok élére, akik vezetésre alkalmatlanok.

– A vidéki színész mindig a legkiszolgáltatottabb. Ha úgy dönt, hogy felmond, az azt is jelenti: másik megyébe kell költöznie, amennyiben színpadon akar maradni.

– A pálya telített. Nagyon nehéz helyet találni. A színész mindig is kiszolgáltatott volt, de nem ennyire. Most könynyű lenullázódni – mondja Hegedűs
D. Géza.

Az egzisztenciális félelemtől pedig a társulatok „megkövesednek”, ami nemcsak az emberi kapcsolatoknak árt, a művészi színvonalnak is.

– Egy kezemen meg tudom számolni, hol folyik még igazi műhelymunka az országban – jegyzi meg Bálint András.

Hegedűs D. Géza attól tart, az egyre erőszakosabb politikai nyomás miatt még az eddigi egységét is elveszítheti a szakma:

– A színészek, rendezők esetleg olyan sorsra juthatnak, mint az írók, akik világnézeti alapon külön szervezetekbe tömörülnek, s képtelenek közös ügyeiket együtt képviselni.