A feláldozhatók: Stallone és Schwarzenegger újra együtt

Senki sem játszhatná jobban: Arnold Schwarzenegger Kalifornia kormányzóját alakítja Sylvester Stallone akciófilmjében, azaz jelenlegi önmagát.

2009. február 25., 09:47

A The Expendables (A feláldozhatók) forgatása március 28-án kezdődik Brazíliában, majd a produkció két hónapra New Orleansba hurcolkodik. A filmet Stallone írta, ő rendezi és természetesen játszik is benne.

Schwarzenegger "óriási" rendezőnek, írónak és színésznek, továbbá a barátjának mondja Stallonét - írta az MTI.

Stallone szóvivője kedden elmondta, hogy Schwarzenegger jeleneteit Los Angelesben veszik fel. A kaliforniai kormányzó 2003-as beiktatása óta már három kameo, vagyis olyan szerepet vállalt, amelyben önmagát alakította. Ez a produkció nyilván ugyanolyan testre szabott lesz számára, ráadásul olyan akciósztár kollégákkal dolgozhat együtt, mint Jet Li, Dolph Lundgren és Mickey Rourke.

A sztori egy maroknyi zsoldosról szól, akik megpróbálják megdönteni egy dél-amerikai diktátor hatalmát.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.