A cigarettapuccs

A kilencvenes évek derekán Oroszországban kétségbeejtően alakult a gazdasági helyzet. A privatizáció során elkövetett milliárdos visszaélések, a hadiipar csaknem teljes leállása által is növelt munkanélküliség, a száguldó infláció és nem utolsósorban az állami, de részben a magánszféra dolgozóinak hosszú hónapokon át kifizetetlen bérei miatt napról napra nőtt a lakosság elégedetlensége.

A katonatisztek nagy része is nyomorgott. Őket még külön is felháborította a németországi és magyarországi „állomásozásból” hazatért társaik hajléktalansága, a fegyveres erők háttérbe szorulása, a fegyverzet amortizálódása, a katonák hiányos élelmezése, a valóságos háborúba torkolló észak-kaukázusi szeparatizmus, Oroszország megrendült védelmi képessége, végső soron szuperhatalmi státusának elvesztése. A közvetlen környezetének korruptságát eltűrő, ivásba menekülő Borisz Jelcin elnök képtelen volt úrrá lenni az ország egyre romló bel- és külpolitikai állapotán, összevissza kapkodott, egymás után nevezte ki, majd váltotta le a kormányfőket, minisztereket.

Ilyen körülmények között kezdte maga köré gyűjteni a Jelcin-rendszerrel mind elégedetlenebb főtiszteket Lev Rohlin tábornok. Az akkor ötvenéves katonai vezető, akinek apja annak idején a Gulagban pusztult el, a megfelelő tanintézetek elvégzését, németországi és különféle hazai körzetekben teljesített szolgálatát követően a nyolcvanas évek elején Afganisztánban harcolt ezredparancsnokként, kétszer megsebesült.

Miután letudta a vezérkari akadémiát, a kilencvenes évek első felében a volgográdi 8. gárdahadtest parancsnoka lett, és ilyen minőségében annyira kitüntette magát az első csecsenföldi háborúban, hogy felterjesztették az Oroszország hőse címre. Ezt azonban – páratlan módon – visszautasította, arra való hivatkozással, hogy nincs erkölcsi joga elfogadni egy olyan kitüntetést, amelyet a saját országának polgárai elleni harci cselekményekért kapna. 1995-ben nyugállományba vonult, majd az akkori kormánypárt, az „Oroszország az otthonunk” listáján parlamenti képviselő lett. Hamarosan az Állami Duma honvédelmi bizottságának elnökévé választották, de két évvel később kilépett a kormánypárti frakcióból, és saját szervezetet hozott létre „Mozgalom a hadsereg, a hadiipar és a hadtudomány támogatására” néven.

Ez a mozgalom vált a későbbi puccskísérlet magjává. Szervezői között Rohlin oldalán olyan személyek szerepeltek, mint például Igor Rogyionov volt védelmi miniszter, Vlagyiszlav Acsalov, a légi szállítású csapatok egykori parancsnoka, Vlagyimir Krjucskov, a KGB hajdani elnöke, Sztanyiszlav Tyerehov, a Tisztek Szövetségének vezetője. A katonai felkelés és hatalomátvétel gondolata 1997 nyarára ért meg bennük véglegesen. Azt tervezték, hogy a Honmentő Bizottság névre hallgató öttagú junta irányításával katonai diktatúrát vezetnek be, majd egy idő után átadják a hatalmat egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek.

Hogy mit várnak az utóbbitól, azt maguk sem fogalmazták meg világosan, inkább a puccs technikai-szervezési oldalára koncentráltak. A Jelcin megbuktatásában érdekelt hadiipari oligarchák által rendelkezésükre bocsátott pénzen és magánrepülőgépeken Rohlin sorra járta a helyőrségeket. Egy év alatt huszonnégy garnizont keresett fel, hogy megnyerje a helyi katonai vezetőket a hatalomátvétel gondolatának. Amennyire utólag megállapítható, egyáltalán nem sikertelenül.

Az összeesküvők a saját soraikban tudták (vagy vélték tudni) a többi között a volgográdi 8. gárdahadtestet, a szevasztopoli tengerészgyalogosokat, a légi szállí­tású csapatok rjazanyi tanintéze­tének kadétjait, a Tamany- és a Kantyemirovka-gárdahadosztályt, de még az – igaz, nem annyira tényleges őrségként funkcionáló, mint inkább tisztelgő díszegységként szolgáló – Kreml-ezredet is. A megfelelő hangulat megteremtése, a lakosság megnyerése érdekében gazdasági területen működő cinkosaik gondoskodtak volna róla, hogy a kitűzött időpont előtt egy héttel az üzletekből tűnjön el mindenfajta cigaretta és egyéb dohánynemű, amiért az emberek természetesen a Kremlt fogják okolni.

A puccs tervezői tapasztalt, rutinos, a logisztikához mesterfokon értő, valamicskét még a politikához is konyító katonák, ám csapnivaló összeesküvők voltak. Kijelölték az elsősorban elfoglalandó objektumokat (a vezérkari szituációs helyiséget, pályaudvarokat, telefon- és távíróközpontokat stb.), megszerezték azoknak a támogatását, akik a puccsista csapatok Moszkvába szállításához szükséges vasúti szerelvényeket, autóbuszokat, repülőgépeket biztosították volna. Kiszámították, e csapatok élelmezéséhez mennyi lisztre, húsra van szükség, a számba jöhető helyszíneken pontosan felmérték, mindez mennyi idő alatt valósítható meg stb.

Gondosan megtervezték Jelcin elnök eltávolítását. (Rohlin tanácsadója, Pjotr Homjakov visszaemlékezése szerint: „A televízió közölte volna, hogy Jelcin nyugdíjba vonul. Egyszerű dolog. A seggébe dugunk egy forrasztópákát, és nyomban aláírja a lemondását.”) Mivel azonban túlságosan biztosak voltak abban, hogy mindenki velük van, a konspirációt elhanyagolták.

A puccsot először 1998 júniusára tervezték. Rohlin leutazott biztos hátországába, Volgográdba, hogy onnan indítsák a zendülést. Egy ottani laktanya gőzfürdőjében tanácskozott a jövendő junta tagjaival. Nem sejtették, hogy az elhárítás még a zuhanyokban is poloskákat helyezett el. A hadtest még el sem kezdhette a kivonulást a helyőrségből, amikor a belügyi csapatok egységei már eltorlaszolták útjukat. Rohlin, mintha mi sem történt volna, visszatért Moszkvába, és letagadott mindent. Magát a hadtestet feloszlatták, néhány tisztjét leszerelték, sokukat más katonai körzetekbe helyeztek át, de hadbírósági ügy nem lett a dologból.

A puccs következő, július 28-ra tervezett határideje előtt két héttel Lev Rohlint otthonában megölték.

A hivatalos verzió szerint a felesége lőtte le egy családi veszekedés során, ezt azonban a bíróságok azóta sem tudták egyértelműen tisztázni. Ugyanakkor a közelben hamarosan három elégett holttestet találtak: valakik állítólag Rohlin tényleges gyilkosait tüntették így el.

1998. augusztus 17-én Oroszországot utolérte a talán még a puccsnál is veszedelmesebb államcsőd. A meghiúsult katonai hatalomátvételről ezután sokáig nem esett szó. Előkészítői csak a hűtlenség bűncselekményének jogi elévülését követően, a közelmúltban kezdtek nyilatkozni a történtekről. Mindenfajta szégyenkezés nélkül. Egyesek szerint a hajdani puccsisták úgy vélik: Putyin hatalomra kerülésével az általuk óhajtott politika győzedelmeskedett.