1,75 milliárddal támogatja a vallásos könnyűzenét az Orbán-kormány

2019. február 28., 13:59

Szerző:

A kormányfő döntésének köszönhetően a kabinet az idén és jövőre is 950 millió forinttal támogatja a „vallásos alkotói kiteljesedést segítő rendszerek kialakítását és fenntartását", és további 800 millió forintot áldoz az ilyen zene „kiteljesedését segítő rendszerekre" – írja hvg.hu.

A vallásos könnyűzenét támogató rendelet a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar együttesre vonatkozik. Rétvári Bence szerint azért érdemes a keresztény könnyűzenét játszó zenekarokat támogatni, fellépési lehetőségekhez őket hozzásegíteni, mert

a zenéjük közösségformáló erővel bír és a vallásos hagyományok megőrzésében fontos szerepet játszhat.

A vallásos könnyűzene elsimerésére két évvel ezelőtt létrehoztak már egy díjat (Szikra-díj), terjesztésére pedig elindult idén a Manna rádió, amelynek egyik arca, műsorvezetője Prekopa Donát, aki a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár mellett a Felház mozgalom másik alapítója.