Zelenszkij: fél éven belül kezdődjenek el a tárgyalások Ukrajna uniós csatlakozásáról

Az Európai Parlament elnöke szerint Ukrajna reformtörekvései rendkívüliek, amelyre reagálni kell.

2023. június 30., 07:11

Szerző:

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit, hogy a következő hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül. „Készen állunk a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásában elért előhaladásunkat értékelni kell” - fogalmazott Zelenszkij.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt mondta: szeretné, ha az Európai Unió már idén december közepéig megkezdené a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. Szavai szerint Ukrajna reformtörekvései rendkívüliek, „még háború idején is sőt, különösen a háború idején”. Be kell tartanunk a tárgyalások megkezdésére vonatkozó ígéreteinket. Ha a reformokra vonatkozó kritériumok teljesülnek, reagálnunk kell – fogalmazott. 

A máltai politikus reményét fejezte ki az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését illetően, ugyanis "optimista" a tagállami vezetőktől hallott nyilatkozatok alapján.

Az ukrán elnök a Wagner katonai magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, hogy a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt. „Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van” - fogalmazott. Minél gyengébb Oroszország, és minél jobban tartanak vezetői a lázadásoktól és felkelésektől, annál jobban félnek attól, hogy felingereljék Ukrajnát. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára – tette hozzá beszédében Volodimir Zelenszkij.

(Fotó: UKRAINE PRESIDENCY / AFP)