Egy nap várakozás lett a másfél órás késésből a Wizz Airnél

19 órás várakozás lett a másfél órás késésből. A Wizz Air magára hagyta az utazókat, a légitársaságot az utasok nem tudták elérni. 

2023. július 26., 17:44

Szerző:

Szerda délben már több mint 19 órája várják a Wizz Air utasai, hogy elinduljon járatuk Abu Dhabiból Budapestre – írta a 24.hu. A lapnak az egyik utas azt nyilatkozta, hogy először csak másfél órás órás késésről volt szó, majd sokáig egy légkondicionáló nélküli helyiségben, víz, étel és konkrét információ nélkül várakoztatták őket.

Végül felszállhattak a gépre, mindenki elfoglalta a helyét, az utaskísérők is bezárták az ajtókat, de aztán szerelők jelentek meg, és a klíma leállt, „miközben odakint 38 fok volt” – írta a 24.hu-nak az egyik utas. Végül a kapitány bejelentette, hogy a gép szenzorhiba miatt nem szállhat fel.

Az utasoknak szállást adtak éjszakára, de csak hajnali négyre értek oda, „ekkor a Wizz Air már teljesen elérhetetlenné vált” az utas szerint. Négy és fél óra múlva pedig már vitték is vissza őket a repülőtérre, ahol az első információk szerint szerda délben fel kellett volna szállniuk, ám „egyelőre sem gép, sem a személyzet nincs a terminál kapujánál” – folytatta az „élménybeszámolót” az utas. 

A légitársaság a 24.hu-nak elmondta, hogy a járatot „meghibásodás miatt át kellett ütemezni”, és „az időpontról a Wizz Air e-mailben és SMS-ben is tájékoztatja utasait, a várakozási időszakban pedig, bár hosszabb időt vett igénybe a szervezés, szállást és ellátást biztosított számukra. A légitársaság az esetleges kellemetlenségekért ezúton is szeretne minden érintettől elnézést kérni; számunkra továbbra is utasaink, személyzetünk és repülőgépeink biztonsága a legfontosabb.”

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP)

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).