A WHO szerint túl hamar oldották fel a korlátozásokat Európában

Egyre jobban terjed az új vírusvariáns.

2022. március 24., 08:26

Szerző:

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik magas rangú tisztviselője figyelmeztetett, hogy több európai országnak újabb koronavírusos megbetegedésekkel kell szembenéznie, mert túl hamar oldották fel a világjárvány elleni korlátozásokat.

A koronavírus 18 európai országban, köztük az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban ismét felfutóban vannak a napi eset számok – közölte Hans Kluge, a WHO kontinensért felelős regionális igazgatója. Részben az említett nemzetek hirtelen megváltozott politikáját okolta, mondván, hogy „brutálisan, a túl sokból a túl kevésbe” szüntették meg az intézkedéseket. Az omikron tavalyi megjelenése után számos európai ország újra szigorú korlátozásokat vezetett be, hogy aztán 2022 elején drasztikusan visszavegyék, amikor az adatok azt mutatták, hogy a vírus kevésbé súlyos, mint a korábbi változatok.

Most a Covid BA.2-es alváltozat a fertőzések új körét serkenti a kontinensen – miközben Kluge azt mondta, hogy továbbra is „optimista, de éber” a világjárvány helyzetét illetően a saját területén.

A szakértők szerint a BA.2 fertőzőbbnek tűnik, mint az eredeti omikron változat, de nem tűnik súlyosabbnak.

Az Egyesült Királyságban és Dániában dolgozó kutatók megállapították, hogy a BA.2 a BA.1-hez hasonló mértékű kórházi kezelést okoz, amely már kisebb valószínűséggel okoz súlyos betegséget, mint a korábban domináns Delta változat.

Dr. Leana Wen professzor elmondta, valószínű, hogy az Egyesült Államokban az elkövetkező hetekben a Covid-19-es megbetegedések száma növekedni fog. Hozzátette, hogy a Kormányzati tisztviselőinknek fel kell készülniük arra, ami jöhet, és növelniük kell a tesztek és kezelések elérhetőségét, valamint továbbra is sürgetniük kell az embereket, hogy oltásokat és védőoltásokat kapjanak. Úgy véli, hogy a közvéleménynek jelenleg nincs miért túlzottan aggódnia. 

(Kiemelt képünk illusztráció. fotó: Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet/AFP)