Havi egymillió forintot kapnak Putyin zsoldosai, akik minden törvény felett állnak a fronton

A Wagner-csoport egy orosz magánhadsereg, amelyre Moszkva a legrázósabb, és sokszor a nyilvánosság előtt legkevésbé vállalható akciókat bízza. Még soha, egyetlen tagjuk sem állt a nyilvánosság elé. Eddig. 

2022. május 12., 10:10

Szerző:

Marat Gabidullin 48 évesen gyilkosságért ült börtönben. Ekkor hallott először a Wagnerről. Mivel a hadseregben büntetett előélete miatt nem szolgálhatott, igent mondott a számára csábító ajánlatra. Most könyvet írt élményeiről és a sajtónak is elmondta, mit tapasztalt a rettegett orosz zsoldoshadseregben – írja az Euronews.

„Többet kerestünk mint az orosz átlag, és amikor bevetésen voltunk, olyan bérünk volt, mint egy szenior menedzsernek, több mint 3 ezer euró”

– nyilatkozta a francia közmédiának a férfi. 

„A Wagner-csoport hivatalosan nem létezik, az oroszok tudják, hogy őket soha nem vonják felelősségre az akcióikért” 

– tette hozzá. 

„Etikai kódexről szó sem volt, kizárólag a katonai célok számítottak. Más különítményekhez képest voltak kiskapuk, a parancsnokok szabad kezet kaptak, sokkal kevésbé voltak aggályaik, mint nekem. Nem voltak törvények, vagy morális megfontolások. A cél mindig szentesítette az eszközt, függetlenül attól, hogy milyen veszteségekkel járt” 

– számolt be élményeiről Marat Gabidullin.

A volt zsoldos könyvet írt Wagnerben eltöltött évekről, 2015-ös kelet-ukrajnai, majd későbbi szíriai bevetéseikről..

Az ukrán frontokon állítólag több tucatnyian haltak meg a Wagner-csoport tagjai közül, ám a hivatalos orosz statisztikákban a számuk soha nem fog megjelenni. Hogy az orosz árnyékhadseregnek is komoly veszteségei lehetnek, azt alátámasztja az a múlt heti Telegram-bejegyzés, amelyben kétségbeesetten kérik Moszkvát, hogy küldjenek sokkal több katonát Ukrajnába. „Mozgósítás kell, különben elveszítjük a háborút. Ukrajna legyőzéséhez 600-800 ezer emberre van szükségünk” - írták a zsoldosok. 

(Kiemelt képünkön: Marat Gabidullin, a Wagner-csoport egykori zsoldosa, 2022.05.11. Fotó:STEPHANE DE SAKUTIN / AFP)