Egy ország már nagybevásárlást tart az ukrán válság miatt

Többek között 30 millió kilogramm sót rendeltek.

2022. február 13., 18:03

Szerző:

Hatalmas mennyiségű élelmiszert rendeltek a szerbiai hatóságok az ukrán-orosz válság miatt – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök pénteki televíziós vitáján – írja az index.hr a N1 Serbia alapján. Vučić azt mondta, hogy 30 millió kilogramm sót, egymillió kilogramm borsót és babot, továbbá 30 millió kilogramm lisztet és tejport rendeltek. 

„Amikor az egész világ hisztérikusan várja, hogy eszkalálódjon a helyzet Oroszország és Ukrajna között, nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történne” – tette hozzá, majd elmondta, hogy az üzemanyagellátás még mindig nem biztosított.

(Kiemelt kép: Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatót tart 2021. május 17-én. Fotó: John Thys / Pool/AFP)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.