Viharok a foci-Eb körül
A lengyelek hosszú ideje készülnek az Euro 2012-re, azaz a labdarúgó-Eb-re, s mivel két hét múlva már indul a játék, megkezdődött a visszaszámlálás. Minden a nagy esemény körül forog, beleértve a bel- és külpolitikai küzdelmeket és a pártok csatározását is.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök elégedetten jelentette be, hogy az európai politikusokat sikerült meggyőznie: ne bojkottálják a lengyel-ukrán közös rendezésű eseményt, s elsőként Angela Merkel közölte, hogy a foci EB mellőzése félreértés lenne. – Mindenki, akit érdekel a labdarúgás, természetesen jelen lesz vagy a lengyel stadionokban, vagy éppenséggel Ukrajnában. Lehet szurkolni a saját csapatnak, de nem kell magunkhoz ölelni az adott ország vezetőjét, ha az bizonyos alapvető standardokat nem tart be – tette hozzá a kormányfő.
Néhány héttel ezelőtt még nem így nézett ki a helyzet: rendkívül bizonytalan volt még az is, megtartják-e egyáltalán ezt a lengyel-ukrán közös rendezvényt, különös tekintettel Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök bebörtönzése és sorsa miatt. A lengyel ellenzék nagy része is a bojkottra szólított fel, annak lehetőségét latolgatva, nem kellene-e áttenni a foci ezen ünnepét Lengyelországba, majd a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski amellett érvelt, hogy legalább a döntőt mindenképpen itt kell játszani. Ugyanakkor Bronislaw Komorowski államfő felhívta mindenki figyelmét arra, hogy a bojkottal saját országuknak is ártanak azok a politikusok, akik ezt követelik.
Most úgy néz ki, hogy az Európai Bizottság tagjai nem mennek el ugyan az ukrán stadionokba, sőt, valószínűleg az új francia elnök sem, de az Euro 2012 egyéb meccseit megnézik. Külön kérdés, hogy az ukrán elnök, Viktor Janukovicsnak a varsói megnyitón való részvétele is felháborodást keltett Lengyelországban, de a zúgolódások elültek, amikor kiderült, hogy Janukovicsot az UEFA részéről Michel Platini hívta meg – mint az esemény egyik szervezőjét. Az már más kérdés, hogy az EB vége után a nemzetközi közvélemény, elsősorban Németország és maga a német kancellár Timosenko ügyében nem óhajt hallgatni, s az ukrán elnököt sem fogják békén hagyni, akiről Merkelnek a lehető legrosszabb a véleménye. Az uniós politikusok szerint az ukrajnai meccsekre ellátogató európai politikusoknak egyértelműen ki kell fejezniük, hogy ismerik az ukrajnai helyzetet, sőt meg kell próbálniuk ez idő alatt meglátogatni a börtönökben a politikai foglyokat.
Ugyanakkor legalább ennyi gondot jelent a lengyel vezetésnek saját ellenzéke. Tusk kormányfőnek sikerült ugyan elérnie, hogy az ellenzék nem szervez az EB alatt demonstrációkat belpolitikai kérdésekben, de más a helyzet például az elégedetlenkedő taxisokkal, akik a szakmájukat érintő kérdések miatt blokkolták a napokban a legnagyobb városok útjait, s nem zárták ki, hogy újabb tüntetéseket szerveznek, éppen az EB alatt. Ugyanez vonatkozik a Szolidaritás szakszervezetre is, amely az új nyugdíjtörvény miatt tiltakozott – és lehet, hogy fog a továbbiakban is demonstrálni.
Eközben a számítások szerint 600 ezer és egymillió látogató között várnak vendégeket a lengyelek külföldről – éppen most kezdték el a nagy kampányt, amelynek fő jelmondata: Érezd magad otthon nálunk! Vajon akkor is otthon érzik magukat majd a szurkolók, ha mozgásukat a meccsek színhelyein tüntetők korlátozzák?
Különösen vonatkozik ez az orosz labdarúgó csapatra, amely – akaratán kívül – hatalmas reklámot csinált Varsó egyik legpatinásabb, ötcsillagos szállodájának, a Bristolnak. Ebbe a főváros központjában lévő szállodába jelentkeztek ugyanis be, ám a sportminiszter asszony azt kérte, változtassák meg a helyszínt. Nem véletlenül. A szálloda közvetlen szomszédságában van ugyanis a lengyel elnöki palota (a kiváló hotel egyes szobáiból még az őrségváltást is lehet látni), amely előtt minden hónap 10-én, s így júniusban is, demonstrációval emlékezik az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártja a szmolenszki tragédiára – amiért az oroszokat vádolják.
Ez a helyzet ugyancsak kínos pillanatokat okozhat az orosz játékosoknak, de azok már közölték: nem áll szándékukban máshol elszállásolni a csapatot. A PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski ugyan közölte, ők csupán békésen tüntetnek majd, de ezeken a tüntetéseken bizony füttyök, az oroszokra nézve sértő beszólások sem ritkák. A pártelnök szerint nem lesz semmi baj – hacsak az orosz csapat tagjai nem támadnak, de hát ő nem számít erre, hiszen ezek sportolók, akik nem tehetnek az orosz hatalom tetteiről. A június 12-i lengyel-orosz meccset azonban már most a legkiemelkedőbb veszélyűnek nyilvánították a szervezők. Azt csak remélni lehet, hogy az a 13 csapat, amely szemben három másikkal Lengyelországot választotta Ukrajna helyett az EB alatti székhelynek, nem csalódik.
És itt megint Kaczynski az, aki nem akar kompromisszumot kötni. Mint ahogy a miniszterelnök udvarias gesztusára is nemmel felelt, itt is köti az ebet a karóhoz. Donald Tusk meghívta az összes volt lengyel kormányfőt az EB előtt egy közös ebédre, majd a megnyitó meccsre is, pártbeli hovatartozástól függetlenül. A meghívásnak mindenki eleget szándékozik tenni, kivéve Jaroslaw Kaczynskit. Ő – mint bejelentette – a lengyelek millióihoz hasonlóan az első mérkőzést majd otthonról, tévén követi figyelemmel.