A bíróság szerint államellenes propagandát terjesztett, ezért kilenc év börtönre ítélték

Az ország, ahol államellenes mást gondolni.

2021. december 15., 06:49

Szerző:

Államellenes propaganda vádjával kilenc év börtönbüntetésre ítélt kedden a bíróság Vietnamban egy országszerte jól ismert emberi jogi aktivistát, írja az MTI. A tevékenységéért több emberi jogi díjjal is jutalmazott Pham Doan Trangot 2020-ban vették őrizetbe, éppen azon a napon, amikor Vietnam és az Amerikai Egyesült Államok az emberi jogokról és a szólásszabadságról tartott egyeztetést.

A nő több könyvében felszólalt egyebek között a nők jogai és a környezetvédelem mellett, és egyik alapítója volt egy helyi környezetvédelmi szervezetnek is, illetve több sajtóorgánumnak.

Tavaly januárban Pham Doan Trang felszólalt egy földtulajdoni vitában, amelyben falusiak kerültek szembe a földjeiken katonai repülőteret építeni akaró hadsereggel. Az emiatt kirobbant összecsapásokban többen meghaltak.

Az aktivistát 2019-ben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű újságíró-szervezet is kitüntette. Annak ellenére, hogy Vietnam hatalmas gazdasági reformot hajtott végre az utóbbi években, és egyre nyitottabb a társadalmi változásokra, az uralkodó kommunista párt továbbra is szigorú cenzúra alatt tartja a médiát, és alig tűri el a bírálatokat, sőt az utóbbi években a hatalom egyre gyakrabban csapott le a másként gondolkodókra.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Oliver Bunic / AFP)