Szerencséje volt a tévés aktivistának, végül megúszta egy pénzbüntetéssel
Marina Ovszjannyikova köszönetet mondott.
Köszönetet mondott támogatóinak a bírósági épület elhagyásakor Marina Ovszjannyikova, az a televíziós szerkesztő, aki hétfőn háborúellenes tiltakozó táblával állt bele az egyik Putyinhoz hű tévécsatorna élő híradójának képébe. A bíróság úgy döntött, hogy 30 ezer rubel, vagyis mintegy 280 dollár büntetést kell fizetnie.
„Egy nehéz éjszaka után elengedtek a fogdából, és házi őrizetben kell maradnom”
– mondta korábban Marina, akiről fogvatartása első 12 órájában nem lehetett tudni semmit, ahogy azt a 168 is megírta.
Közben az újságírónő a Twitteren azt írta, hogy nem bánta meg, amit élő adásban tett, és hogy tisztában van vele, hogy ezzel 5 és 10 év közötti börtönbüntetést kockáztatott.
(Kiemelt kép: EyePress via AFP)