Vice: Orbán Viktor segített első számú közellenséggé tenni Soros Györgyöt az egész világon

2018. november 27., 10:48

Szerző:

Ahhoz képest, hogy 88 éves, Soros György feltűnően elfoglalt lehet. Legalábbis a kritikusai szerint – gúnyolódik a Vice, amely hétfőn készített egy összeállítást azokról a nacionalista politikai vezetőkről, akik miatt ma az amerikai magyar milliárdos az első számú közellenség a világon.

A cikk Magyarország szerepét emeli ki ebben, felidézve, hogy Orbán Viktor a 2015-ös menekültválság nyomán kezdte el bírálni az Európai Uniót, aztán viszont Soros Györgyben találta meg azt az ellenséget, aki  arca is van, és aki ellen meg lehet mozdítani a tömeget. Ennek érdekében – meséli Krekó Péter a Vice-nak adott nyilatkozatában – a magyar miniszterelnök átvette azt az addig elég periferikus összeesküvés-elméletet is, amely szerint Soros György akarja bevándorlókkal elárasztani Európát. Azóta Magyarországon

  • Stop Soros felkiáltással kampány indult az amerikai magyar milliárdos ellen (a Vice cikkében ez nem szerepel, de az ötlet a Magyarországon a múlt héten menedékjogot szerző macedón exkormányfőtől, Nikola Gruevszkitől származik),
  • nemzeti konzultációt tartottak az állítólagos Soros-tervről,
  • ugyanezen a néven elfogadtak egy törvénycsomagot, amely a civil szervezeteket bélyegzi meg,
  • hogy aztán az április 8-i parlamenti választások előtt az egész átcsapjon egy második világháborús antiszemitizmus  világát idéző kampányba. 

Utóbbi megjegyzés Leonard Benardótól, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok alelnökétől származik, Krekó Péter a maga részéről csak annyit mond, a Soros György elleni fellépés enyhén szólva nem volt kifinomult, forgatókönyve a XX. századi propagandát idézi.

Fotó: AFP/Brendan Swalowski

Ezzel Orbán Viktor szerte a világon követőkre talált. 

  • Matteo Salvini olasz belügyminiszter a magyar kormányfőhöz hasonlóan Soros Györgyöt tette felelőssé a bevándorlásért.
  • Robert Fico volt szlovák miniszterelnök az amerikai milliárdost sejti a lemondásához vezető tüntetések hátterében.
  • Recep Tayyip Erdoğan török elnök azt mondta, „a híres magyar zsidó” felelős az isztambuli Gezi parkban kezdődött 2013-as tüntetéssorozatért.
  • Donald Trump amerikai elnök pedig megpendítette, hogy Soros György fizette a  korábban nemi erőszakkal vádolt főbírójelöltje, Brett Kavanaugh elleni tüntetőket, nem beszélve arról – írta később a Twitteren a világ legnagyobb hatalmú embere –, hogy ő áll dél-amerikai bevándorlók Egyesült Államok felé tartó menete mögött is.

– Tudom, hogy a dezinformáció korában élünk, és igazság nincs is már. Csak az a baj, hogy híján vagyunk az alternatíváknak – ígért fellépést kissé rezignált az álhírek ellen Leonard Benardo a Nyílt Társadalom alapítvány nevében.