Varga Mihály: van az ígérgető MSZP és a "hergelő" Jobbik
mti
2010. március 16. 21:00
Az egyik oldalon az ígérgető MSZP, a másikon a "hergelő" Jobbik van, és nagyon könnyű az embernek utat téveszteni, mert már nem a probléma a fontos, hanem a megoldás - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt nagygyűlésén kedden Salgótarjánban azzal kapcsolatban, hogy az előrejelzések szerint három párt lesz, amelyik biztosan bejut a parlamentbe. Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere először az MSZP-ről beszélt, mondván, "ha körülnézünk az országban, akkor azt látjuk, amit az MSZP programként megvalósított (...), hogy az ország hova is csúszott vissza".
A politikus a Himnusszal kezdődő és a Szózattal záruló rendezvényen jellemzőnek nevezte, hogy "nyolc év MSZP-kormányzás után ott tartunk, hogy fogalmunk sincs, mikor lehet ebben az országban euróval fizetni".
Mint a csaknem 600 résztvevő előtt mondta, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal oda juttatták az országot, hogy ma azt kell keresni, "merre is induljunk el, milyen problémával kezdjük legelőször".
Bírálta azt is, hogy az a Gyurcsány Ferenc, "aki tönkretette az országot", nem tűnt el a süllyesztőben, hanem az MSZP országos listájának negyedik helyén lehet. Nem tudni - tette hozzá - egyáltalán ki az MSZP mai vezetője, "igazmondó Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, vagy a túlmozgásos Gyurcsány Ferenc".
A "hergelő" Jobbikról a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: amit ma a Jobbik csinál, az klasszikus esete a tűzzel való játéknak. Hangsúlyozta: nem az a megoldás, hogy felfegyverkezünk, ha úgy érezzük, hogy nincs közbiztonság, és hogy akinek pénze van rá, félkatonai egységet szervez. Az emberek jogos indulatát nem lehet erőszakká "transzformálni" - mondta -, nem lehet senkit fenyegetni, és igaz, hogy ma "védekezésre képtelen állapotban vagyunk, de ez nem Magyar Gárda kérdése".
Közölte: rendet kell teremteni az iskolákban is, értékké kell tenni a gyereknevelést, értékállóvá tenni a nyugdíjat, meg kell erősíteni a rendőrséget, és ha a jogszabályoknak nincs visszatartó erejük, módosítani kell őket. A Fidesz céljának nevezte azt is, hogy visszaadják az emberek önbizalmát.