Váratlanul meghalt az ellenzéki lap munkatársa
Kedden este összeverték Szergej Protazanovot, egy a Moszkvával határos Himkiben megjelenő ellenzéki lap munkatársát, s az áldozat másnap a kórházban meghalt - közölte az Interfax hírügynökséggel Jevgenyija Csirikova, a Himki Erdők Védelmében mozgalom vezetője.
Csirikova szerint a Grazsdanszkoje Szoglaszije című lap az utolsó független sajtótermék Himkiben, amióta a Himkinszkaja Pravda című lap főszerkesztője, Mihail Beketov ellen gyilkossági kísérletet követtek el novemberben: olyan durván megverték, hogy hónapokig kómában volt, s még jelenleg is kórházban ápolják. Protazanov a lap nyomdásza volt, s halála nyomán veszélybe került az újság megjelenése.
Csirikova azt is elmondta: a Grazsdanszkoje Szoglaszije főszerkesztőjét is többször összeverték, és egyszer meg is szurkálták.
Az ügyészség mellett működő nyomozati bizottságnál azt közölték az Interfax hírügynökség kérdésére, hogy Protazanov halálának nincs bűnügyi háttere, a vizsgálatok alapján nem állítható, hogy erőszakos cselekmények következtében állt be. Az orvosok feltételezése szerint a férfi halálát mérgezés okozhatta.
A szóvivő szerint Protazanov otthon halt meg, miután családja előzőleg kihívta a mentőket, s szobájában nagy mennyiségű gyógyszert találtak. Hozzátette, hogy a férfit előző nap már kórházba szállították, mivel erősen ittas állapotban, egy kapualjban fekve találtak rá - olvasható az MTI tudósításában.