Hihetetlen, de van két másik Budapest is a világon, a történetük sem szokványos

Nem a fővárosunk az egyetlen Budapest a világon.

2024. március 18., 14:52

Szerző:

Az, hogy sokan elhagyják Budapestet vagy ország bármely részét és egy távoli vidéken telepednek le a jobb élet reményében, nem újdonság. Ha ma valaki elkezdi kutatni a családfáját, szinte biztosan belebotlik egy távoli rokonba, aki áthajózott a tengeren, majd az Egyesült Államokban kötött ki és többé haza sem jött.  

Az 1880-as évek végén magyar bevándorlók érkeztek Georgia állam déli részére is. Azt nem tudjuk, hogy pontosan kik és mit vittek magukkal, de az biztos, hogy nem véletlenül bukkantak fel Amerika keleti részén. Egy Connecticutban született, bizonyos Ralph L. Spencer hívta oda őket, akinek az volt a terve, hogy Haralson megye dombjain szőlészeteket hoz létre. Ehhez olyan európai bevándorlókat keresett, akiknek volt tapasztalatuk a borkészítésről.

Azok a kivándorló magyarok, akik később Budapestnek nevezték el a területet, kezdetben Pennsylvaniában dolgoztak, bányászok voltak. Vélhetően nem kellett sokat győzködni őket, hogy a földalatti munkát hagyják hátra. Hamar elfogadták Spencer ajánlatát, aki amellett, hogy biztos megélhetést kínált számukra, földet is adott nekik (minden család 10 hektárt), ahol létrehozhatták a második Budapestet.

Másfél évtizeddel később, azaz a századfordulón már körülbelül 200 család lakott a vidéken. Később meghívták az itthon maradt rokonokat, ismerősöket is és két másik magyar falu is létrejött a közelben, az egyik a Tokaj, a másik a Nyitra nevet kapta.

 Magyar szőlősgazdák 1896 körül az amerikai Budapesten (Forrás: Rootsweb.com)

Habár ma már mindössze csak hét ház áll az amerikai Budapesten, száz évvel ezelőtt virágzó kis település volt. Az itt élők házakat, utcákat, üzleteket építettek, volt iskola, katolikus templom és egyéb közösségi intézmények is. Spencer még egy katolikus papot is odavitt, hogy a magyarok gyakorolhassák a vallásukat.

Természetesen egy temetőt is létrehoztak a kivándorló magyarok, amit néhány évvel ezelőtt önkéntesek kitakarítottak, a sírköveken pedig olyan neveket találtak, mint Radó, Fekete, Lakatos, Polyák.

A fennmaradt feljegyzések szerint a vidékre jellemző klíma miatt jól ment a borászat, a helyiek meggazdagodtak és tevékenyen részt vettek a környék fejlődésében is. Segítségükkel lett egyre nagyobb vállalat a Georgia Vineyard Company.

Aztán hanyatlani kezdett az amerikai Budapest

Az Egyesült Államokban közel sem lehetett akkora várost építeni ezen a néven, mint hazánkban. Bármilyen szorgos és tehetséges szőlészek is voltak, a környékbelieknek nem tetszett a magyar közösség életmódja, étkezési szokásaik, ráadásul rengeteg előítélet volt a magyarokkal szemben.

Annak ellenére is, hogy az emberek szorgalmasak voltak, értettek a sajtkészítéshez, a kenyérsütéshez, valamint a gyümölcsök tartósításához. Kicsi, takaros házaikat jól karbantartották, az egyik még mindig a 78-as főúton áll, egy szerény házikó, mézeskalács díszítéssel és magnóliafákkal az udvaron.

Egyes források szerint a környék településein élők lenézték a messziről jött borászokat és azzal sem tudtak megbarátkozni, hogy a korabeli szorosan összetartó közösségekhez hasonlóan ők sem tanultak meg angolul, csak magyarul beszéltek.

A legnagyobb csapást azonban az okozta a kis magyar közösség életében, hogy 1908-ban Georgiában is életbe lépett a szesztilalom. Emiatt nagyon gyorsan feleslegessé vált a budapestiek munkája, hanyatlásnak indult a bortermelés, a magyarok elvesztették a megélhetésüket, a vörös agyagon nem tudtak volna gazdálkodni. Visszaköltöztek északra, ahol ismét csak bányákban tudtak dolgozni.

 A hét ház egyike az amerikai Georgia állambeli Budapesten (Forrás: Google Earth)

A települést szinte mindenki elhagyta, de 60 évvel később kiderült, hogy valakik mégis csak maradhattak a szebb éveket is megélt Budapesten, mert 1969-ben a rendőrség egy illegális szeszgyár működését leplezte le az egykori templomban. Így az utolsó leszármazottaknak is menniük kellett, a templom végül az 1970-es években leégett.

Missouri államban is van egy Budapest

Az amerikai Missouri állambeli Ripley megyében is van egy Budapest nevű település, amely azonban nem rendelkezik önálló közigazgatással.

A történetéről nem sokat lehet tudni, 1910-re csak az elhagyatott Johnson Township postahivatal maradt a területen, majd ezt követően főként osztrákok és csehek érkeztek Chicagóból és New Yorkból, akik a helyi fakitermelést és bányászatot vásárolták meg. Vezetőjük Gabriel Oberney volt, aki feltételezhetően maga választotta a Budapest nevet a magyar főváros után. Ő lett az első postamester is a településen, az intézmény 1912 és 1922 között működött, 1932-re a település elnéptelenedett.

(Kiemelt kép forrása: Google Earth)