Válságban az FDP

Az FDP, a kormánykoalícióban részt vevő liberálisok vasárnapi, évnyitó tanácskozásán nem Philipp Rösler pártelnök, hanem Rainer Brüderle frakcióvezető, volt gazdasági miniszter kapta a nagy tapsot. A 67 éves politikus a várakozások szerint hónapokon belül válthatja kudarcot vallott elődjét. Rösler, a 38 éves, vietnami származású katonaorvos vezetése alatt az FDP sorra veszített el választásokat és a becsvágyó politikus nem igazán tud együttműködni Angela Merkel kancellárral és az uniópártokkal. Amennyiben a liberálisok a 20-i, alsó-szászországi választáson is vesztenek és kiesnek a helyi parlamentből, még égetőbb lesz a kérdés: számíthat-e a CDU-CSU a szeptemberi országos választások után az FDP-re,mint koalíciós partnerre.

2013. január 6., 22:55

Az FDP Helmut Kohl kormányai idején, a 80-as években, Hans-Dietrich Genscher elnök-külügyminiszter vezetésével játszott utoljára jelentős szerepet. Következő karakteres időszaka a 2000-es években új elnökéhez, Guido Westerwelléhez köthető: Westerwelle pártja történetének legjobb, 14,6 százalékos eredményét érte el, majd külügyminiszter és alkancellár lett a második Merkel-kormányban, amelyben pártja öt miniszteri tárcát kapott. A rekord eredmény azonban inkább kárára, mintsem hasznára vált a pártnak. A masszív adócsökkentés ígéretével a középosztály körében sok hívet szerzett ugyan, ám a közvélekedés szerint a bizalmat hamar aprópénzre váltotta bizonyos gazdasági érdekcsoportok kiszolgálásával. A „klientúra-pártnak” csúfolt FDP vesszőfutása mind a mai napig tart, hiszen ismételten hangoztatott adócsökkentést sem tudta – a partner CDU/CSU ellenállása miatt – elérni. A kormánykoalícióban mind gyakoribbak a nézetkülönbségek: az Európai Stabilizációs Mechanizmus, az energiakérdés, a minimálbér, az ápolási díj – csak pár példa a feszültséget okozó témák közül.

A liberális párt eközben sorra esik ki a tartományi parlamentekbő
l. Kutatások szerint a támogatók derékhada fordult el a párttól, főleg kis- és középvállalkozók és szabadfoglalkozásúak, akik a leginkább várták az adócsökkentésre vonatkozó választási ígéretek teljesítését. Mára a szavazóbázis jószerivel az idősebb generációhoz tartozókra szűkült, akik még a Genscher-nosztalgia miatt tartanak ki az FDP mellett.


Levitézlett megmentő: katonaorvos Vietnamból

A kudarc-sorozat kikezdte Guido Westerwelle népszerűségét is. A párttagság változás után kiáltott, és 2011 tavaszán Philipp Rösler 37 éves, vietnami árvaként németek szülők által adoptált későbbi katonaorvost, majd egészségügyi minisztert választotta meg elnökének, aki egyúttal gazdasági miniszter és alkancellár lett. A lendületesen kezdő, becsvágyó politikus vezetése alatt még gyengébben futott az FDP szekere. Így nőttön nő a párton belüli ellenzéke s nem volt véletlen, hogy a vasárnapi tanácskozáson a párt nagy öregje, Hans-Dietrich Genscher nem vele, hanem Rainer Brüderle frakcióvezetővel oldalán érkezett a terembe. A volt gazdasági miniszter kapta beszéde után a nagy tapsot. A jelek szerint még mindig ő a hangadó pártjában s a felmérések szerint a tagság kétharmada kora ellenére őt kívánja az élen látni. Úgy is, mint az utolsó reménységet. Alsó-Szászországban a CDU és az FDP koalíciója kormányoz. Ha a megosztott liberálisok 20-án, öt százalék alatt maradva, kiesnek, az SPD és a Zöldek kapnak esélyt a kormányalakításra. Igencsak baljós előjel lenne, csak 8 hónappal az országos választások előtt, amelyeken az ellenzék hasonló sikerben reménykedik – ha sokkal kisebb eséllyel is.