Vallatópadra húzzák ma az Orbán-kormányt

Csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) vitáznak az emberi jogok helyzetéről Magyarországon. Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE) két magyar civil egyesület, két nemzetközi szervezet és a magyar kormány szóvivője tart beszédet. .

2015. január 22., 05:21

A vitanapra a következők jönnek:

MÓRA Veronika igazgató, Ökotárs Alapítvány
MONG Attila, az Átlátszó.hu szerkesztője
Barbora CERNUSAKOVA, Amnesty lnternational
Anne WEBER, az Európa Tanács emberi jogi biztosának tanácsadója
KOVÁCS Zoltán, a magyar kormány nemzetközi szóvivője

Meghívást kapott még Fricz Tamás a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórumtól (CÖF), aki a hét elején lemondta a szereplést. „A CÖF vezetősége [...] úgy döntött, hogy nem kíván részt venni egy olyan meghallgatáson, ahol a résztvevők politikai összetétele torz és egyoldalú, a vita hangvétele és kimenetele pedig az Európai Unió jól ismert, kormányellenes kettős mércéje szerint zajlana le” – írták hétfői közleményükben.

Gál Kinga, a szervező LIBE bizottság fideszes alelnöke az EUrologusnak arról beszélt, hogy a Fidesz frakciója három, a kormánypárt véleményét képviselő előadóra tett javaslatot, míg a szakbizottság koordinátorainak szocialista-liberális-zöld többsége a két-két magyar és két külföldi felállást favorizálta. Ezt tartotta elfogadhatatlannak a Civil Összefogás Fórum.

A CÖF megfutamodása után Kovács Zoltán szóvivő egyedül vitatkozik majd a szerintük jogtalan hatósági vizsgálat alatt álló Ökotárssal és az Átlátszó.hu-val, valamint az Európa Tanács szakértőjével, akinek a főnöke egy hónappal ezelőtt kritikus jelentést tett közzé hazánkról. „Magyarországnak többet kellene tennie a média szabadságának biztosítása érdekében, fel kellene lépnie a széles körben elterjedt intolerancia és diszkrimináció ellen, valamint javítania kellene a bevándorlók emberi jogainak védelmét” – mondta decemberben a jelentést készítő emberi jogi biztos.


Miért érdekli az EP-t Magyarország?

„Mint az unió egyetlen választott intézménye, a parlament nagyon komolyan veszi a szabadságjogok, az emberi jogok és a demokrácia védelmezőjeként betöltött szerepét mind Európában, mind azon túl” – írják az Európai Parlament bemutatkozó kiadványában. – Az EP szerepe „a polgárok uniós szintű képviselete és érdekeik érvényesítése az európai vezetők és az unió intézményei felé.”

Ebben a szellemben hívnak meg szakértőket, civilszervezeteket, tagállami politikusokat és bárki mást, akiről a választott képviselők úgy gondolják, hogy érdemes felhangosítani a véleményét – írja az Eurologus blog.

A vita élőben itt követhető.