Vacsora daiquirivel
Ahogy a ködfüggöny foszlik Kuba körül, úgy kapnak fényt, kontrasztot a bennünk megkopott képek is. Ám kémek és merénylők, ellenzékiek és szabadulók helyett a prosperitás kilátásairól regélt egy havannai barát BOKOR LÁSZLÓNAK.
Jesus vett néhány fánkot, és szétosztotta a perui „kobzosok” között. Váltottak pár szót is, amiből felismerték kubai hanglejtését, és rázendítettek a Guantanamérára. Én meg úgy éreztem, még balhé is lehet, ha Castro-nóta tölti be a Blaha-aluljárót. Jesus Torralba kivárta a refrént, és magyarul tercelte hozzá: „Egyenes derékkal jöttem / Onnan, hol nőnek a pálmák, / Mielőtt meghalok, lelkem / Versekben osztja el álmát.” Lefelé a mozgólépcsőn még megnyugtatott, hogy nincs ebben semmi politika, nem az Al-Káidáról szól, csak egy guantánamói kislányról. Egyébként a szöveg még José Martítól ered.
Régi barátság ez köztünk: Jesus kétszer is tolmácsolta kubai útjainkat. Az első 1977-ben volt, a Magyar Kulturális Hét idején, amikor kétszázadmagammal ismerkedtünk az Antillák cukorszigetével. Nyolc órát úszott charterünk az atlanti éjszakában, mögöttünk kelt a nap, ellenfényben incselkedett a felhőkkel, hullámveréssel.
Emlékszem, milyen fiatal volt mindenki a fedélzeten. Pozsgaytól Somlyón, Juhász Ferencen, Eck Imrén, Varga Imrén át a Kovács Kati, Bródy, Korda, Sólymos Tóni, Szörényiék fémjelezte együttesekig. Keveset tudtunk akkor még Kubáról. Ismertük a La Paloma dalocskát, az irodalomból Majakovszkij és Graham Greene súgott, de a honi sajtózenekar csak utóbb zendített rá, amikor már a szocializmus futamai is bekerültek a partitúrába.
A nyitányban másfajta zene szólt, a Granma nem volt Aurora. „Ha marxistának indul a felkelés – fordította Jesus Che apjának emlékezését magnónkba –, Washington nem marad tétlen. Így azonban csak azt tapasztalhatta a CIA és személyesen Nixon is, hogy a gyűlölt Batista-maffiától egy művelt emberekből álló, népszerű gerillasereg veszi át a hatalmat, amit később majd hozzákötnek a sokcsillagos szekérhez. De hát másképp történt!”
Carlo, Federico
Az USA-t éppenséggel az sem érdekelte, hogy Fidel az Al Capone-bandát is el akarja űzni Havannából, és a Sierra Maestrára bekötött szemmel felvezetett CBS-tévések filmjéből még ezt is kihallották, hogy a Comandante nem felejtette el jezsuita neveltetését, és Carlo Marx meg Federico Engels művei helyett Semprun, DuBois és Mannerheim könyvei forognak közkézen a hegyi táborokban.
Ami viszont a folytatást illeti: a moszkvai orientáció minden bizonnyal a nasszeri mintában keresendő. Üres zsebű hatalomátvétele után mindkét főnök első útja Amerikába vezetett támogatásért. Egyiptomnak az asszuáni gát megépítése vált fontossá, Kubának meg egy hatvanmillió dolláros élelmezési segély. Ám mindketten elutasításban részesültek. A bipoláris világban ilyenkor szokott színre lépni a másik fél, főként ha stratégiailag fontos területről van szó. A csekkeket fennen lobogtatják, a „tanácsadók”, s a fegyverek csöndben érkeznek.
Tüzelőállás
Néhány művész hazánkfia azon háborgott, hogy a Hotel Libre úszómedencéjébe hozatott sörüket nem ingyen mérték. Viszont egyik fényképészünk úgy gondolta, hogy a ledér Amerikában bizonnyal sikerül egy pincérlányt behálózni, ráadásul a mexikói olimpia sportszótárából lesett. „Ez itt a lőpálya – indított –, be vagyok tárazva... ismétlőfegyverem van... menjünk a tüzelőállásba!” Egyedül Jesus értette, mire megy ki a játék, meg is súgta a lánynak, aki elpirulva távozott, és csak másnap csurgatott a fotós ölébe „véletlenül” egy tányér ráklevest.
Este került sor az Árvácska díszbemutatójára, addig Sára Sándor, a film operatőre Hemingway Santiagóját alakította – csónak helyett a parti sziklákról. Emlékszem még a gálaestre, amelyen több ezer fiatal tombolta végig táncdalénekeseink koncertjét, majd az Expressz és a Fonográf zenekarok dobpárbaját.
Évekkel később, a Disznó-öböl menti győzelem évfordulós ünnepségén is Jesus fordított nekünk, holott az anyanyelvét szépen megőrző Jorge Hajdu (a kubai Illés György) is kész volt erre.
Kínai buszok
A minap aztán Jesus a telefonomba énekelte, hogy „ott, ahol a 6-os megáll”. Prágából ügyeskedte át magát, ahol a légitársaságok valamilyen konferenciáján vett részt, merthogy a többnyelvűeket (ő az angolt és a franciát is „nyomja”) már az idegenforgalmi cégek utaztatják. Az óbudai zöldvendéglő pincérének nem kellett elmagyaráznia, hogyan készíttesse el a daiquirit. „Van mojito is, ha tetszik – ajánlotta a fehérkabátos –, épp ma kaptunk ánizsos petrezselymet hozzá.”
A vendéglátó csöndben hallgatja a nagy kitárulkozást a „krízisévekről”. „Az állami bürokrácia felére csökkentésével apadt a döntéshozók száma is. Raúl pedig okos hadúr, tudja, mi a logisztika, beengedi hozzá a külföldi tőkét, s megbízható tisztjei révén vegyes vállalatokat szerveztet, és függetlenedve a cukor világpiaci áringadozásától, az érc és a kőolaj kibányászására koncentrál.”
Jesus hevül, magyaráz, s a következő daiquiri sem lohasztja lelkesedését. „Sokulnak (követi el az első nyelvtani hibát) – ahogy ti hívtátok – a háztáji gazdaságok, de ami még fontosabb: a legkorszerűbb információs technika bázisai is. Van új egyetemünk is hozzá. Peking szintén segít. Úgy látszik, érti a hagyományos politika és az új gazdaság lehetségességének (ezt is nehezen mondja ki) minálunki paralelségét. Küldött is szép csuklós buszokat a füstölő Ikarusok helyébe.”
Totemállatok
Szólójába belemuzsikál a mobilom, nem is mulasztja el rábökni túrós csuszás villájával: „No, ez sem totemállat már nálunk, meg a DVD sem. A családok háromnegyedének van tévéje is. Nézhetik a floridai Martit, amelynek csökkent a nézettsége, főleg mióta érik a »barackos« felismerés az enyhébb kezelésünkre. Talán még a vesztegzárat is feloldják egyszer...”
Búcsúzáskor, amikor végre rágyújthat az ujjai közt ropogtatott szivarjára, megereszt még egy privát nyilatkozatot: „Élünk, pajtás, élünk. Túléltünk mindent, pénzromlást, élelmiszergondokat, és nincs szükségünk rendszerváltó tanácsokra, konzultációkra. Tudjuk a dolgunkat. Ha Európa jobbra, Latin-Amerika ma balra tart.”
Megölel, és beül a taxiba.