Václav Klaus európai játéka
A cseh államfő, Václav Klaus nevét megtanulta a világ. Csak az ő aláírása hiányzik, hogy az unió jövőjét jelentő lisszaboni szerződés mind a 27 tagországban érvényes lehessen. E. Fehér Pál elemzését teljes terjedelmében a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják.
Klaus a rendszerváltás előtt nem tartozott sem a hatalomhoz, sem a felettébb aktív cseh ellenzékhez. Nem tiltakozott, nem írta alá az ellenzéki memorandumokat.
Pénzügyminiszterként kezdte pályafutását, azután lett miniszterelnök, majd a parlament elnöke, végül államfő: húsz éve mindig a hatalom élvonalában volt.
Mindenki azt várta, hogy a köztársasági elnök – akár fenntartva euroszkeptikus nézeteit – minden további nélkül aláírja, azaz szentesíti a parlament két házának alkotmányos döntését. Klaus azonban megérezte: elérkezett az ő világtörténelmi pillanata. Beírhatja a nevét... Egyelőre nem tudni, hová.
Közölte: az unió veszélyezteti a nemzeti államok függetlenségét. Ugyanolyan külső uralmat jelent, mint a Brezsnyev-doktrína. Aztán azt mondta: a cseh jogrendszer kerül veszélybe, ha ő aláír, mert a szudétanémetek esetleg előállhatnak a Beneš-dekrétumok érvénytelenítésének igényével, azaz a második világháború után kiűzött, mintegy hárommillió csehországi német netán kártérítési igényeket támaszt.
A szlovák álláspont ezzel kapcsolatban rendkívül egyszerű, és egybehangzik minden cseh jogász, történész véleményével: a lisszaboni egyezségnek nincs visszamenőleges hatálya.
E. Fehér Pál cikkét a csütörtökön megjelenő 168 Órában olvashatják.
