Uszálybaleset miatt leállították a dunai hajóforgalmat
Kiszabadították ideiglenes fogságából csütörtök délelőtt annak a két osztrák uszálynak az egyikét, amely magyar kapitány irányításával előző nap járt szerencsétlenül Passautól mintegy 20 kilométerre.
Kiszabadították ideiglenes fogságából csütörtök délelőtt annak a két osztrák uszálynak az egyikét, amely magyar kapitány irányításával előző nap járt szerencsétlenül Passautól mintegy 20 kilométerre. A passaui Vízi és Hajózási Hivatal sajtószóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a mentéssel megbízott cég speciális berendezéseinek segítségével az egyik uszályt sikerült kimozdítani a sziklák közül, s délelőtt már folytathatta is útját Regensburg irányába. A másik szerencsétlenül járt uszály jóval kedvezőtlenebb pozícióban van, kimozdítása egyelőre nem járt sikerrel. A mentés folytatódik.
A passaui rendőrség képviselője előző este arról számolt be, hogy a baleset szerda reggel történt a Dunán, a Passau fölötti Vilshofennél. A három hajóból - két uszályból és egy tolóhajóból - álló, Budapestről Regensburgba tartó osztrák egység két teherszállító uszálya sziklának ütközött. Az elöl haladó két uszály fedélzetén kukorica volt. A rendőrség képviselője szerint személyi sérülés nem történt.
A rendőrségi beszámoló szerint akkor, amikor az 58 éves magyar kapitány észlelte, hogy a hajóegység túlságosan megközelítette a hajózásra kijelölt - illetve alkalmas - útvonal baloldali szélét, egyfajta kényszermanővert hajtott végre. Ennek következtében azonban az uszályok "elszabadultak" a tolóhajótól, s sziklának ütköztek.
A hajózási hivatal sajtószóvivője szerint az osztrák tulajdonos csütörtökre egy további uszályt küldött a helyszínre, s így az újonnan érkezett hajó a kiszabadított uszállyal együtt folytathatta útját.
A szerencsétlenség okairól, illetve a még veszteglő uszályban keletkezett károkról a szóvivő semmit nem kívánt közölni. Elmondta viszont, hogy az adott Duna-szakaszon a hajóforgalmat csütörtök reggeltől kezdve teljes mértékben leállították.