Ursula von der Leyen szerint Ukrajna sokat köszönhet Kanadának

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ottawai látogatása során kijelentette, hogy Ukrajna számára kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy Kanada katonai kiképzést nyújtott számukra a Krím félsziget 2014-es elcsatolása után.

2023. március 8., 12:20

Szerző:

A Krím félsziget 2014-es elcsatolása után az ukrán erőknek nyújtott kanadai kiképzés kulcsfontosságúnak bizonyult az Oroszország által egy évvel ezelőtt indított ukrajnai háború korai szakaszában – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke kedden Ottawában.

Von der Leyen ebben a tisztségében először tesz hivatalos látogatást az észak-amerikai országban. Az ukrajnai háborúról, a kereskedelemről és a transzatlanti kérdésekről folytat megbeszéléseket Kanadában és az Egyesült Államokban, pénteken Joe Biden amerikai elnökkel is találkozik Washingtonban.

„Nem tudom eléggé hangsúlyozni: Kanada megmentette Ukrajnát” – mondta a kanadai parlamentben tartott beszédében. Hozzáfűzte: a kanadaiak „másokat, köztük sok európait megelőzve felismerték az ukrajnai események horderejét”, és a kötelességen túlmutató választ adtak a háborúra.

Ursula von der Leyen szerint „a teljes körű orosz invázió megindítását követő órákban tavaly létfontosságúnak bizonyult” az ottawai kormány döntése, hogy katonai kiképzésben részesítette az ukrán haderőt, miután a nemzetközi jogot megsértve Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet. Hangsúlyozta, Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmas stratégiai hibát követett el azzal, hogy azt képzelte, három nap alatt beveheti Kijevet.

„Ukrajna ellenállása megdöbbentette a világot. Ez elsősorban az ukrán nép bátorságának köszönhető. De döntő mértékben az ukrán katonák profizmusának is, akik közül sokakat Kanada képzett ki” – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Egyúttal köszönetet mondott Justin Trudeau kanadai miniszterelnöknek is, amiért együttműködik Ukrajna megsegítésében. „Mindent, amit Ukrajnáért tettünk, együtt tettük” – jelentette ki Ursula von der Leyen.

(Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond a Parlamenti Dombon, Ottawában, Kanadában 2023. március 7-én. Fotó: Justin Tang / POOL / AFP)