Ursula Von der Leyen aggódik Orbán miatt

Nem számítok arra, hogy a csúcstalálkozón megállapodás születik az Oroszország elleni uniós szankciók hatodik csomagjáról, de bízom benne, hogy utána sikerülni fog – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfő délután, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve.

2022. május 30., 18:46

Szerző:

Az elnök újságíróknak elmondta: az EU már öt szankciós csomagot sikerrel kidolgozott, „ez a munka sohasem könnyű és ugyanez a helyzet a hatodik csomaggal is”. Mint mondta, a bizottság és az EU soros francia elnöksége az elmúlt öt napban azon dolgozott, hogy előrelépjen ezzel a tervezettel – amely szerinte kezd kiforrottá válni –, de megállapodást még nem sikerült elérni.

„A tagállamokhoz intézett felhívásom nagyon világos. A siker kulcsa: szolidaritás Ukrajnával és az uniós egység”

– húzta alá Von der Leyen.

Kaja Kallas észt miniszterelnök is azon a véleményen volt, hogy valószínűtlen, hogy a csúcson megállapodás születik. Hozzátette azonban, hogy a következő – június végén megrendezendő – találkozón már konszenzust érnek el a tagállami vezetők.  A lett kormányfő, Krisjanis Karis szerint a tagállami vezetők a tárgyalások közepette „túlságosan elmerültek a részletekben, így nem látják a lényeget”.

„Csak a pénzről van szó, míg az ukránok az életükkel fizetnek. Támogatnunk kell őket, már csak önös érdekből is, mert csakis akkor érezhetjük biztonságban magunkat Európában, ha Oroszországot legyőzték”

– jelentette ki.

Olaf Scholz német kancellár érkezéskor azt mondta: számára minden azt sugallja, hogy a csúcson konszenzusra lehet jutni az orosz olajembargót érintő hatodik szankciós csomagról. „A megállapodás előbb vagy utóbb meglesz” – tette hozzá. Scholz úgy vélte, a tárgyalásokat „azzal a szándékkal folytatják, hogy egyezségre jussanak, mivel az EU ereje a problémák közös megoldásában rejlik”.

Charles Michel az Európai Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy "most van itt az ideje", hogy a vezetők döntsenek a hatodik szankciós csomaggal kapcsolatban. „Bizakodom, hogy képesek leszünk együttesen döntést hozni, hogy egységes álláspontot képviseljünk ebben a fontos témában. Ez nem könnyű, különböző aggályok merülnek fel, de az elmúlt órákban előrelépést tettünk, így remélem, hogy lesz konszenzus” – nyilatkozta.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta: bizakodó, „mert még mindig folynak a tárgyalások”. „Mindig találunk kompromisszumot” – tette hozzá.

Sanna Marin finn kormányfő szerint „nagyon fontos, hogy még a csúcstalálkozó folyamán megoldás szülessen”. Arra a kérdésre, hogy támogatja-e a csővezetékeken keresztül érkező kőolajra vonatkozó mentességet, ahogyan azt a folyamatban lévő tárgyalások előirányozzák, azt válaszolta: „fontos, hogy a szankciós csomag elég kemény legyen ahhoz, hogy valódi hatással legyen az orosz gazdaságra”.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője az nyilatkozta, hogy bízik a csúcson történő megállapodásban. „Bonyolult lesz, mert egyhangúlag döntünk, de biztos vagyok abban, hogy eljutunk a pragmatikus megközelítésig. Le kell állítani a moszkvai hadigépezet finanszírozását” – jelentette ki.

Mark Rutte, holland miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az Oroszországgal szembeni hatodik szankciócsomag akkor is hatásos lehet, ha a csővezetékeken keresztül érkező kőolajra vonatkozó mentesség mellett döntenek az EU-tagállamok vezetői.

A holland kormányfő szerint ha a vezetők a csúcson nem jutnak megállapodásra, az uniós nagykövetek még mindig találhatnak kompromisszumot a hét végén vagy a következő hét elején. Rutte azt is kifejtette, hogy egyes, az orosz kőolajtól erősen függő kelet-európai országok aggodalmai „érthetőek”. Óva intett azonban minden olyan intézkedéstől, amely aláásná az egységes piac egyenlő versenyfeltételeit, és olyan országokat büntetne, mint Hollandia.

(Kiemelt képünk: Orbán Viktor és Ursula von der Leyen Fotó: François WALSCHAERTS / various sources / AFP)