Ukrajna: hatályba lépett az amnesztiatörvény

Hatályba lépett Ukrajnában az amnesztiatörvény hétfőn, miután az ellenzéki tüntetők teljesítették a jogszabály szabta feltételeket – közölte az ukrán főügyészség hivatalos honlapján.

2014. február 17., 11:42

„A belügyminisztérium, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU), és a helyi hivatali szervek által nyújtott tájékoztatás szerint a tömeges tiltakozó akciók résztvevői gyakorlatilag összességében végrehajtották a törvény 9. cikkelyében előírtakat, így az adott törvény 2014. február 17-én hatályba lép” – áll a főügyészség közleményében.

A törvény az amnesztia előfeltételéül szabta a tüntetők által elfoglalt hivatali épületek és közterületek szabaddá tételét február 17-ig. Ellenkező esetben a jogszabály érvényét vesztette volna, és a tüntetők ellen indított eljárásokat a „szokásos rendben” folytatták volna le.

A jogszabály értelmében mentesülnek a jogi felelősségre vonás alól a 2013. december 27. és 2014. február 2. között őrizetbe vett ellenzéki tüntetők.
Viktor Psonka főügyész a múlt héten közölte, hogy amennyiben a tüntetők határidőre teljesítik a feltételeket, egy hónapon belül, azaz március 18-ig lezárnak minden eljárást, amelyet összesen 268 tüntető ellen indítottak. Annak érdekében, hogy elősegítsék a jogszabály hatályba lépését, a bíróságok múlt pénteken mind 234 fogva tartott tüntetőt kiengedték a börtönökből.

A demonstrálók vasárnap erre válaszul kiürítették „forradalmi főhadiszállásukat”, a két és fél hónapja megszállt kijevi városházát, valamint a vidéken elfoglalt állami épületeket, és nekiláttak a főváros kormánynegyedében lévő Hrusevszkij utca szabaddá tételéhez is. Előző nap a közterület-fenntartókkal közösen bontották a barikádokat és takarították a januárban kitört zavargások helyszínét.

Eközben az éjjel néhány száz radikális tüntető megpróbálta visszafoglalni a kijevi városházát, amiben megakadályozták őket a Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái és a Majdan, azaz a Függetlenség terének önvédelmi egységei.

A szabadság párti képviselők véleménye szerint az épület visszafoglalási kísérletének az az igazi oka, hogy a tüntetőknek nem volt hová menniük aludni, noha nyilvánosan azzal magyarázták tettüket, hogy nem értenek egyet a városháza elhagyásával.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).