Újból benyújtotta lemondását Mario Draghi – és ezúttal sikerült is neki

Ügyvezető kormányfőként egyelőre marad.

2022. július 21., 13:23

Szerző:

Újból benyújtotta lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön, miután kudarcba fulladt a kormánykoalíció újjáélesztésére tett kísérlete.

Sergio Mattarella olasz államfő "tudomásul vette" Draghi lemondását, és arra kérte a távozó miniszterelnököt, hogy a továbbiakban ügyvivő kormányfőként folytassa munkáját 

– írta közleményében az elnöki hivatal.

Egyelőre nem tudni, hogy az államfő feloszlatja-e a parlamentet, és előrehozott választásokat ír-e ki. Amennyiben igen, a voksolásra szeptember 25-én vagy október 2-án kerülhet sor. A kormány mandátuma 2023-ig szól.

Mattarella a nap folyamán találkozik Maria Elisabetta Alberti Casellati és Roberto Fico házelnökkel.

Draghi szerdán még kísérletet tett arra, hogy a pártok új bizalmi szövetséget kössenek, és kormányprogramot vázolt fel a következő hónapokra. A szenátusban este tartott bizalmi szavazást ugyan megnyerte, de elveszítette a parlamenti többség támogatását, miután a kormánykoalíció három tagja, a Hajrá, Olaszország (FI), a jobboldali Liga, illetve az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megtagadta a részvételt a voksoláson.

A miniszterelnök a múlt héten mondott le először, azt követően, hogy az M5S kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról. Mattarella akkor elutasította lemondását, és arra kérte, hogy a parlamentben mérje fel az erőviszonyokat a kormányzás folytatásához.

(Kiemelt kép: Mario Draghi, olasz miniszterelnök a szenátusban 2022. július 20-án.)