Újabb veszélyes őrület terjed: mosószerkapszulákat esznek a tinik

2018. január 29., 11:45

Szerző:

Több kihívás is terjedt már az interneten. Volt a fahéjas, amiben egy kanál fahéjat vettek szájba majd nyeltek le nagy fuldoklások és köhögések közepette. Volt a só és jég kihívás, amiben a videók szereplői tenyerükbe vettek egy marék sót, majd egy jeget, amit addig szorítottak, amíg bírták (és amíg nem égette szét a tenyerüket).

Ha ezek nem lettek volna elég veszélyesek, most egy újabb őrület terjed, a mosószerkapszula kihívás, amelynek különböző változatai vannak. Van, hogy a gyerekek a kihívás keretében szimplán beleharapnak és van, hogy megsütik olajon, majd szintén megrágják és utána köpködik ki a habot a szájukból.

Mérgezést is okozhat a legújabb őrület
Fotó: Youtube

A mostani kihívás az egyik legveszélyesebb, a gyerekek ugyanis mérgezést kaphatnak tőle. Január első felében már 39 fiatal került kórházba az Egyesült Államokban mosószerevés miatt.

A Youtube szóvivője a Washington Postnak azt mondta, nemsokára elkezdenek dolgozni azon, hogy az összes jelentett videót eltávolítsák. A veszélyes magatartásra felhívó videók közzététele ellenkezik a cég szabályzatával.

A színes, jó illatú kapszulák veszélyeire már évekkel ezelőtt, a gyártásukkor felhívta a figyelmet az amerikai fogyasztóvédelem. De akkor még csak az öt év alatti gyerekeket féltették tőle, kérték a szülőket, hogy tartsák távol a kapszulákat a piciktől. Arra akkor valószínűleg senki nem számított, hogy tizenévesek azzal fognak szórakozni, hogy megeszik, majd videókat posztolnak róla amiben erre hívnak ki másokat is.

Angolul a kihívás a Tide pod challenge nevet kapta, ami a Tide mosószermárka kapszuláit jelenti. A cég ezért úgy döntött, ellen-kampányba kezd és a New England Patriots focicsapat játékosával, Rob Gronkowskival próbálja megfékezni az őrületet. – Mire használható a Tide Pod? Mosásra! Semmi másra! – szól a felhívás.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).