Újabb szabotázsakció a párizsi olimpia idején

Az olimpiai játékokat kiszolgáló összeköttetések nem érintettek.

2024. július 29., 12:24

Szerző:

Az olimpia idején az ország infrastruktúrája elleni legújabb támadás során az éjszaka folyamán több, a szélessávú szolgáltatást biztosító optikai kábelt is elvágtak Franciaország déli és keleti régióiban – írja a Bloomberg.

Öt vezetéket vágtak el az éjszaka folyamán, már dolgoznak a javításon

– közölte a francia távközlési szolgáltató szóvivője. Más szolgáltatók, köztük az Iliad SA's Free és a Netalis is elárulta, hogy érintettek a szabotázsakcióban. Nicolas Guillaume, a Netalis vezérigazgatója elmondta, hogy a távközlési vállalat hétfőn kora reggel sikeresen átirányította a forgalmat a tartalék hálózatokra.

Az olimpiai játékoknak ezen a héten otthont adó Párizs és magukat a játékokat kiszolgáló összeköttetések nem voltak érintettek 

– közölte az olimpia távközlési partnerének, az Orange SA-nak a szóvivője.

Az országnak azonban ezen a héten számos, az infrastruktúráját érő támadással kell megküzdenie. A francia vasútvonalakon összehangolt tüzek zavarták a vonatok közlekedését a pénteki megnyitó ünnepség előtt.

Az olimpia nyitónapján gyújtogatás volt a legtöbb helyen

Mint írtunk róla, pénteken az olimpia nyitónapján fennakadások vannak a francia gyorsvasúthálózaton. Az SNCF oldalán pirossal figyelmeztettek arra, hogy rengeteg volt a rablás, emiatt akadozott a forgalom, és azt kérték az utazóközönségtől, hogy aki teheti, halassza el az utazást.

Sok helyen gyújtogatásos támadások voltak, amelyek megzavarták a hálózat működését – közölte az állami vasúttársaság pénteken, a párizsi olimpia nyitónapján az AFP hírügynökséggel.

„Ez egy nagyszabású, tömeges támadás, amelynek célja a TGV-hálózat megbénítása”

– írta az SNCF.

Járatokat kellett törölni

Az utasokat felszólították az utazások elhalasztására, és arra, hogy maradjanak távol a pályaudvaroktól. A támadás miatti fennakadás által érintett járatokra váltott jegyeket az utasok elcserélhetik vagy visszaválthatják.

A francia miniszter koordinált szabotázsakcióról beszélt, amikor elítélte a támadást.

„Aki a játékokat támadja, az Franciaországot támadja”

– mondta. Közölte, hogy a hatóságok próbálják felmérni a támadás hatását az utazókra és a sportolókra, és biztosítják, hogy az összes delegáció eljusson a megfelelő versenyhelyszínekre.

A BBC szerint a Párizs környékén a rongálás által érintett TGV-vonalak miatt egyre többen várnak a párizsi Gare Montparnasse pályaudvaron. Az állomásokon tömegjelenetek alakultak ki, az ezekről készült videók már elkezdtek keringeni a közösségi médiában. A Párizstól nyugatra, Bordeaux felé, északra, Lille irányába és a keletre Strasbourgba tartó vonalak is meg lettek rongálva vagy valamilyen módon érintettek.

A támadás az AP szerint a Párizsból Londonba és Belgiumba tartó járatokat is érinti. Az Eurostar vasúttársaság eltérítette a Párizs és Lille közötti járatát, ezen így mintegy másfél órával megnövekedett a menetidő.

A hibát azóta elhárították, a gyorsvasúton zavartalan a közlekedés.

(Kiemelt kép: a 2024-es párizsi olimpia logója. Fotó: Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)