Újabb pedofil botrány az egyházban!

Amerikai lapjelentések szerint ügyészségi vizsgálat folyik Los Angeles érseke és az érsekség ellen pedofília leplezésének gyanúja miatt.

2009. január 30., 05:00

A The Los Angeles Times azt írta, hogy Roger Mahony római katolikus bíboros érseket azzal gyanúsítják, hogy tudott az érsekség egyes papjainak pedofil visszaéléseiről, de nem jelentette ezt a hatóságoknak -- írja az MTI.

Az érsek úgy nyilatkozott, hogy értetlenül áll a vizsgálat előtt, mivel szerinte olyan ügyekről van szó, amelyekkel korábban már alaposan foglalkoztak. Mint mondta, 22 pap ügyében folyik eljárás, de közülük kettő már elhunyt, és a többi sem szolgál az érsekségben. "Meglepettek és tanácstalanok vagyunk" - jelentette ki.

Mahony ügyvédje közölte, hogy az érsekség teljes mértékben együttműködik az ügyészséggel, de bírálta a kormányzatot a hír kiszivárogtatásáért. "Az érsekség nem tud semmi olyan tényről, ami alátámaszthatná a vizsgálatot az érsekség vagy Mahony bíboros ellen" - mondta.

Az érsekség 2007-ben peren kívüli megállapodást kötött a pedofil papok áldozataival, és belement, hogy összesen 660 millió dollárt fizessen több mint félezer embernek. A bíboros akkor személyesen kért bocsánatot az áldozatoktól. "Nem forgathatjuk vissza az idő kerekét, és ártatlanságukat nem adhatjuk vissza. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie, és soha nem történhet meg újra" - jelentette ki.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.