Trump: Valóságshow élesben

Donald Trump története – bár ő ezt úgy adja elő – nem szokványos amerikai sikersztori. „A Donald” fogalommá vált az amerikai közéletben, ahova az ingatlanbefektetőként sikeressé vált néhai Fred Trump fiaként és örököseként robbant be több évtizede az idén hetvenet betöltő üzletember. Apja nyomdokain szintén az ingatlanpiacon terjeszkedett, ám érdeklődése jóval szerteágazóbb volt. Foglalkozott már kaszinóüzemeltetéssel, volt saját légitársasága, golfparadicsoma, magazinja, steakhúsa, bora. Igazán híressé azonban televíziós szerepléseivel vált az extrovertált, kissé narcisztikus Trump, aki a Miss America szépségversennyel és saját üzleti valóságshow-jával jelent meg főműsoridőben az amerikai képernyőkön, nevéből pedig márka lett.

Vállalkozásai azonban nem mindig voltak sikeresek, többször jelentett csődöt, most pedig komoly nyomás nehezedik rá korábbi adóbevallásainak közzétételére. Számos alkalommal tett ugyanis olyan kijelentést interjúiban, miszerint foggal-körömmel küzd, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen fizetnie, ráadásul a médiában terjedő pletykák szerint maffiakapcsolatokra is fény derülhet az iratokból. Egyik legnagyobb republikánus riválisa, a floridai Marco Rubio szenátor kampánya azzal vádolta az illegális bevándorlás elleni küzdelmet zászlajára tűző manhattani ingatlanmágnást, hogy beruházásain amerikaiak helyett olcsó lengyel illegális bevándorlókat foglalkoztatott.

Megjelenésében és viselkedésében egyaránt impulzív, heves és zabolátlan. Nem szokása bocsánatot kérni, mert meggyőződése szerint nem szokott tévedni. Ha valakit megsért, azt csak azért teszi, mert előtte megtámadták – mondja. Bázisán belüli népszerűségét a politikai korrektség elleni nyílt harcának is köszönheti, ám ebben a küzdelemben gyakran precedens nélküli viselkedésformákat produkál még a sokat látott amerikai politikai szcénában is. Sokak szerint visszafordíthatatlan kárt okozott a közbeszéd színvonalában. Látszólag stratégiai módon használja a verbális megbélyegzést riválisaival szemben. Nevük elé nemes egyszerűséggel a rájuk szerinte leginkább vonatkozó pejoratív jelzőt tűzi, amit következetesen használ, és a sulykolás működni látszik: Kicsi Marco (Rubio), Hazudós Ted (Cruz), Aljas Hillary (Clinton) vagy Bolond Bernie (Sanders).

Külső szemlélődő számára megdöbbentő lehet, mennyi alaptalan kijelentés és valótlanság hangzik el Trump szájából. Olyan sikeresen tornászta fel a közvélemény ingerküszöbét, hogy egy-egy sokkoló megnyilvánulása vagy füllentése már nem is vált ki komoly reakciót.

Üzletemberként nem ideológiai vonalak mentén válogatta meg barátait a politikában sem, hanem gazdasági érdekeinek megfelelően. Lakhelye, New York, hosszú ideje demokrata bástyának számít, de ennek ellenére republikánus politikusok is képesek nyerni helyi és állami szinten is. Közéjük tartozik például Rudy Giuliani, a Nagy Alma korábbi polgármestere és Trump támogatója, vagy az állam korábbi kormányzója, a magyar származású és az idei elnökjelöltségért sikertelenül induló George Pataki. Trump egészen a kétezres évek végéig támogatott mind republikánus, mind demokrata politikusokat, kifejezetten jó viszonyt ápolt például a Clinton házaspárral is, ami miatt a republikánus elnökjelölti mezőnyből heves támadások érték.

Trump nyilvánosan kérdőjelezte meg Barack Obama amerikai szülöttségét, amivel azt sugallta, hogy elnöksége nem törvényes. Nem fogadta el kétségek nélkül, hogy Obama születési anyakönyvi kivonata valós lett volna, ezzel egyfelől a liberálisok megvetését váltotta ki és nevetség tárgyává tette magát a komolytalan vádaskodással, másfelől sok republikánus szavazó rokonszenvét nyerte el, akik egy rétege hiszi, hogy Obama kenyai születésű, Indonéziában töltött gyerekkori évei alatt pedig hithű muszlimmá vált. Ma már láthatjuk, hogy ez egy előképe volt Trump tényekkel és tévinformációkkal való zsonglőrködésének, valamint a kevésbé iskolázott, túlnyomórészt középkorú vagy idősebb, konzervatív réteggel való szoros kapcsolatának, amely frusztrált, úgy érzi, elvesztette dominanciáját, egzisztenciája veszélybe került, és erős, megalkuvást nem tűrő vezetőt keres, aki képviseli az érdekeit megalkuvások és a politikai korrektségre való tekintet nélkül.

Az elemzők sem tudják pontosan, mennyire érzett rá erre Trump, és mennyire adta önmagát csupán. Az elmúlt egy év tanulsága alapján elnyerte egy olyan választói szegmens támogatását, amely kifejezetten hűséges, és ami a Republikánus Párt számára nagyon komoly veszéllyel jár: csak a jelölt irányába hűségesek. A politikából, de főleg a washingtoni elitből kiábrándultak, a pártot és annak vezetését megvetik, csaknem annyira, mint a demokratákat. A republikánus vezetés hosszú ideig egyszerűen csak arra törekedett, hogy minél hamarabb levadássza Trumpot, nyílt sisakos küzdelmekben mentek neki, ám a harcosaik sorra elvéreztek és olyan helyzetbe kerültek, amelyben sem kiköpni, sem lenyelni nem sikerült az extravagáns antipolitikust. Bár Trump konzervatívnak vallja magát, meghatározhatatlan, mit képvisel, mivel példátlanul gyakran változtatja fontos kérdésekben az álláspontját – következmények nélkül. A párt számára ez kész rémálom, mert a nagyszámú illegális bevándorlói tömeg deportálásának pedzegetésekor vagy a muszlim látogatók beutazásának irreális és kirekesztő ötletének felmerülésekor a liberálisok, de sok konzervatív is egyenesen nácinak nevezi Trumpot, míg az egészségbiztosítás, az abortusz vagy a melegjogok területén jóval liberálisabb álláspontot képvisel a párt fősodránál.

Nehezíti a helyzetet, hogy a közvélemény-kutatások az eddiginél szorosabb versenyt kezdenek mutatni Hillary Clintonnal szembeni novemberi választásokra Trump-jelöltség esetére.

Kaló Máté