Megvan a török elnökválasztás időpontja

Recep Tayyip Erdoğan eddigi karrierje legkeményebb választási kampánya elé néz, az is kiderült, mikor kerül sor a Törökország szempontjából sorsdöntő voksolásra.

2023. március 10., 15:50

Szerző:

Recep Tayyip Erdoğan török elnök pénteken Ankarában bejelentette, hogy május 14-én tartják az idei elnök- és parlamenti választást.

Erdoğan azt követően beszélt erről az elnöki palotában, hogy aláírta az erre vonatkozó dokumentumot.

A török államfő jelezte: a döntés szombaton jelenik meg a hivatalos közlönyben.

Erdoğan hangsúlyozta, hogy a választási időszak a február 6-i földrengések okozta sebek begyógyítására, valamint a gazdasági és társadalmi károk jóvátételére összpontosít majd.

Ehhez, továbbá a termelés és a foglalkoztatás növeléséhez elengedhetetlen, hogy az ország maga mögött hagyja a választásokat - tette hozzá nyomatékosítva.

Erdoğan a beszédében azt is leszögezte, hogy a választási kampányban megtiltják a zene használatát.

Az idei választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdoğan leváltása, illetve a 2018-ban bevezetett végrehajtó elnöki rendszer előtti parlamentáris berendezkedés visszaállítása érdekében. Az ellenzéki pártszövetség március 6-án a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnökét, Kemal Kılıçdaroğlut nevezte meg elnökjelöltként.

Február 6-án erős földrengések ráztak meg 11 dél- és délkelet-törökországi tartományt, amelyek csak Törökországban több mint 47 ezer ember életét oltották ki. A katasztrófa miatt korábban felmerült a választások elhalasztásának lehetősége. Az alkotmány szerint választásokat elhalasztani azonban csak háború esetén volna lehetséges. Erdoğan már a szerencsétlenséget megelőzően is május 14-ét javasolta a választások időpontjaként.

Törökország több mint 85 milliós népességéből mintegy 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánított tartományok területén. A választásokat szervező hatóságokra többletfeladatot ró, hogy a természeti csapást követően legkevesebb kétmillióan az ország más részeibe települtek át, a helyben maradtak esetében pedig hiányos az infrastruktúra.

A kurd baloldal is kap támogatást

Még a választás kiírása előtt kiderült, a kurd-baloldali internacionalista Népek Demokrata Pártja (HDP), amelynek vezetői továbbra is börtönben ülnek, a választási kampány előtt mégis megkaphatja korábban eltiltott állami támogatását. A török legfelsőbb bíróság ugyanis felülírta a kormányzat korábbi döntését, amely „terrorizmus támogatása” miatt a pártoknak járó támogatást megvonta tőlük.

Így a HDP legalább a választáson el tud indulni. Miközben pedig a török nacionalista Jó Párt (İyi) vezetője, Meral Akşener a teljes együttműködésről szóló ellenzéki tárgyalásokat egyelőre otthagyta, és kijelentette, nem támogatja a legnagyobb párt, a CHP jelöltjét, Kılıçdaroğlut, a HDP jelezte, hajlandó a koordinációra.

Akşener főleg a CHP két „erős emberének”, Ekrem İmamoğlu iszatmbuli és Mansur Yavaş ankarai polgármesternek az esetleges elnöki jelölését kifogásolta. Miután egy ellenzéki egyeztetésen a CHP azt az ajánlatot tette, hogy a párt idős és már sok választáson elindult elnökét, Kılıçdaroğlut indítja el, bejelentették azt is, İmamoğlu és Yavaş egyaránt elnökhelyettesi pozíciót kapnának kabinetjében. Az İyi elnöke szerint ez a CHP túlzott hatalmát jelentené, így most úgy tűnik, ő pártjával külön indul el.

Eközben viszont az alevi muszlim kisebbségből származó Kılıçdaroğlu kitartóan, és magasan vezeti a közvélemény-kutatásokat a válság és a földrengés okozta káosz miatt egyre népszerűtlenebb Erdoğannal szemben, aki most, úgy tűnik, éppen 21 év után veszítheti el a hatalmát.

(Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdoğan beszél az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) rendezvényén, Izmirben, 2022 június 9-én. Fotó: AFP)