Török világ Ausztriában

„A nyaraláson kívül az osztrákokat egyszerűen nem érdeklik az idegen kultúrák, mélységesen lenézik ezt a ma már nem lebecsülhető lélekszámú török kisebbséget” – hangzik a diplomata lesújtó véleménye. Aki rögtön az elején visszakérdezett: vajon az újságíró a diplomatától elvárható válaszokat várja-e (mert akkor igencsak unalmas lesz – tette hozzá), vagy inkább kíváncsi egy olyan török véleményére, aki Bécsben él, és sokféle kapcsolata van a kétszázötvenezres ausztriai török közösséggel. Nem meglepő, hogy a Die Presse munkatársa az utóbbi mellett döntött.

Az interjú, amely aztán ebből kikerekedett, megrökönyödést váltott ki. Ráadásul az interjúalany, Kadri Ecved Tezcan, Törökország bécsi nagykövete egy pillanatig sem állította, hogy szavait félremagyarázták, sőt, kormánya sem kívánta visszahívni. Igaz, leszögezte: magánemberként nyilatkozott.

Az osztrák illetékesek ugyan csóválják a fejüket, és láthatóan nehezen birkóznak meg a kínos helyzettel, viszont az Ausztriában élő török közösség nagyobb része ünnepli nagykövetét, mondván, hogy végre egy diplomata, aki sajátjai érdekeit képviseli.

Tezcan szerényen csak annyit mond, hogy kedvére való a vita, ez volt a szándéka, provokálni akart.

Szinte nem fordul elő, hogy osztrák – a politikusokon kívül – részt venne szabad téren megtartott ünnepségeiken, mulatságaikon, vagy érdeklődne hétköznapjaik iránt, állítja a nagykövet. Amikor lakásra szorulnak, egyazon környékre kényszerítik őket, így alakulnak ki a gettók, és ezáltal olyan iskolai osztályok, amelyeknek tanulói hatvan-nyolcvan százalékban török anyanyelvűek. „Hogyan tanuljanak meg így németül?” – kérdezi a diplomata, de ez még semmi ahhoz képest, ahogyan később minősíti az osztrákokat.

A belügyminiszter (Maria Fekter) nem a megfelelő pártban van, hiszen a Néppárt liberálisnak tekinti magát, erről a politikusról viszont ez nem mondható el – mondja. Egyáltalán: érthetetlen, miért tartozik az integráció a belügyminisztérium hatáskörébe, amikor az sokkal inkább szociális kérdés – hangsúlyozza, és azt sem tudja megmagyarázni, miért adtak vagy száztízezer töröknek osztrák állampolgárságot, amikor ilyen óriási integrációs problémák vannak. Bécsben csaknem harminc százalék szavazott az idegenellenes szélsőjobboldali pártra. Ha ennyire nem kedvelik az idegeneket, zavarják el őket, van elég hely a világon, ahol befogadják – mondja harciasan, és hozzáteszi: ha ő lenne az ENSZ, az EBESZ vagy az OPEC főtitkára, áthelyezné a szervezet székhelyét.

A nagykövet tisztában van a lakosság ellenérzéseivel. Csak éppen nem érti, milyen alapon mondják az osztrákok, hogy nem akarnak fejkendős asszonyokat látni. Nem tiltja a törvény. Ha szabad meztelenül fürödni, akkor miért ne lenne megengedett a fejkendő viselete is?

Persze senki nem gondolhatja, hogy a Die Presse munkatársa könnyen hagyta magát lerohanni. Egyik ellenvetése az volt, hogy a török nők körében a foglalkoztatási arány mindössze harminckilenc százalék. Tezcan válasza: a háztartási munka is állás. Másrészt van fejlődés, sikeres vállalkozók, orvosok, művészek kerülnek ki a török közösségből, csak éppen a sajtót nem érdeklik ezek a történetek. Az otthoni munkát végzők a négy fal között persze valóban nehezebben integrálódnak, de a nagykövet szerint nem ez a fő baj, inkább az osztrákok befogadási készsége hibádzik.

Amúgy a szokások némelyikét – a kényszerházasságokat – maga sem helyesli, és ő is látja, mennyire relatív a sok török által büszkén hangoztatott német nyelvtudás. (Ötszáz szó nem elég – mondja.) Kimondottan szorgalmazza a német nyelv elsajátítását. Viszont úgy véli, a gyerekeknek előbb törökül kellene rendesen megtanulniuk. Tezcan Törökországból hozna tanárokat – száz fő elég lenne. Ha valaki nem tudja az anyanyelvét sem kifogástalanul, a második nyelvvel is csak küszködik – véli. És azt sem érti, miért nem fogadják el Ausztriában a törököt az érettségi nyelvének.

Arra a kérdésre, miért oly csekély a törökökben a vágy a szociális felemelkedésre, Tezcan egyszerű választ tud: az ember nemigen akar olyan társadalom része lenni, amely a peremre szorítja, és nem óhajtja befogadni.

A horvát nemzetiségűek jobb beilleszkedésére egyszerű a magyarázata: ők keresztények, azt az osztrák társadalom jobban elfogadja.

Van egyéni sérelme is: amikor egy évvel ezelőtt állomáshelyére érkezett, bejelentkezett a külügyminiszternél udvariassági látogatásra, ám azt a választ kapta, hogy a külügyminiszter nem fogad nagyköveteket.

Az Ausztriában élő törökök persze megosztottak, s bár a nagykövet jelenlétekor rendezett kis ünnepség – legutóbb egy rendezvényen – látványosabb, a sajtó most olyanokat is felkutatott, akik nem teljesen osztják Tezcan véleményét. Tény, hogy a legutóbbi felmérésnél a megkérdezettek hetven százaléka azt mondta, inkább hazájához kötődik, mint Ausztriához. (Az egykori Jugoszláviából érkezettek esetében ez az arány fordított). És sokak fájó pontja, hogy Ausztriában töröknek, Törökországban pedig osztráknak tekintik őket. Az integráció legnagyobb akadályának egyébként sokan a Kronen Zeitungot nevezik, amely változatlanul fröcsköl az idegenekre.

Megszólalt természetesen a hivatalos Ausztria is. A női miniszterek – Maria Fekter (belügy), Beatrix Karl (oktatásügy), Claudia Bandion-Ortner (igazságügy) – elmesélték, hogyan kezelte le őket a török nagykövet, milyen sértő volt a viselkedése. A külügyminisztérium is tudomást szerzett a nőgyűlölő megnyilvánulásokról – mellesleg ilyesmi előfordult már a diplomatával korábbi állomáshelyén, Varsóban is. Az interjút készítő újságíró viszont arról beszélt, hogy egy-egy kérdése mekkora szenvedélyt váltott ki, a nagykövet milyen indulatosan válaszolt – ami diplomaták esetében igazán szokatlannak mondható.

Bécsben most azt találgatják: vajon a kimondottan radikális fellépés része-e az EU-belépéssel összefüggő, a korábbinál öntudatosabb török külpolitikának? Vajon Tezcan tényleg magánemberként nyilvánult-e meg, Ankara engedélye nélkül? Kérdés az is: Ankara számára megfelelő-e egy olyan nagykövet, aki állomáshelyének szinte minden kormánytagját magára haragítja.

Spindelegger külügyminiszternek semmiféle információja nincs arról, mit szól Ankara az elhangzottakhoz. Ő egyébként nem hisz abban, hogy a bécsi nagykövet csupán magánvéleményét mondta el, de nem tartja bölcs dolognak a török EU-csatlakozási tervek miatt az ilyen feszültség szítását. Faymann kancellár pedig akár Erdogan miniszterelnökkel is kész megvitatni az ügyet.

247 500 török hátterű személy él Ausztriában (a szülők még Törökországban születtek).
112 ezer osztrák lakosnak van török állampolgársága.

Az ausztriai törökök körében húsz százalék a munkanélküliek aránya (az osztrákokéban 4,1 százalék).

A török bevándoroltak ötvenhárom százaléka saját bevallása szerint anyanyelvi szinten vagy nagyon jól tud németül.

Az osztrák elemi iskolákban 21 500 gyermek köznapi nyelve a török. A felsőbb iskolákban ez a szám 5600.

Az osztrák egyetemeken 2444 török állampolgár tanul.

Az ausztriai török családokban átlag 2,41 gyermek születik (az osztrákokban 1,27).

(Forrás: Statistik Austria)