Török-szíriai földrengés: kilencedik napon is találtak túlélőket

Újabb túlélőket találtak a romok alatt kedden Törökországban a február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

2023. február 14., 11:06

Szerző:

A törökországi Kahramanmaras tartomány Dulkadiroglu körzetében a 198. órában hoztak a felszínre egy testvérpárt, egy 17 éves fiút és 21 éves bátyját. A fiatalok kimentéséhez a mentőcsapatok öt méter hosszú folyosót alakítottak ki a törmelékek között. A kiszabadítás pillanataiban a fiúk integettek a kameráknak, a fiatalabbik pedig újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy jól van.

A mentésben részt vevő egyik önkéntes úgy nyilatkozott: először azt hallották meg, hogy valaki a romok között üti a falat, majd a mentőkutyák is visszaigazolták, hogy túlélők vannak a helyszínen. A fiúk egyik nagybátyja örömében úgy fogalmazott: „Nem is tudom, mit mondjak, az unokaöcséim épségben, egészségben kerültek elő. Allah megajándékozott bennünket.”

A testvérpár édesanyját két nappal ezelőtt szintén élve hozták a felszínre. Ugyancsak a 198. órában Adiyaman tartományban, három óra munkát követően egy 18 éves fiút mentettek ki a törmelékek fogságából. Miközben a török mentőcsapatok számos helyszínen folytatják a keresést, és az utolsó túlélőt is igyekeznek felkutatni, a romok eltakarítása is zajlik már.

Törökországban a hivatalos adatok szerint eddig 31 643-an vesztették életüket a múlt hétfői földrengésekben. Kedden, a szerencsétlenség óta először összeül Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartják. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vesz részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a február 6-i földrengéssorozat.

(Kiemelt képünk: A romok alól kiemelt szíriai férfit visznek mentők a törökországi Antakyában 2023. február 12-én, hat nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után. Fotó: MTI/AP/DIA images/Cem Tekkesinoglu)