Merénylet Melbourne-ben, tömegbe hajtott egy SUV

2017. december 21., 12:09

Szerző:

Ausztrál hatósági közlések szerint egy mentálisan beteg, kábítószerhasználat és erőszakos cselekmények miatt ismert férfi vezette azt a fehér Suzuki Vitara szabadidőautót, amellyel helyi idő szerint csütörtök délután felhajtott a járdára és válogatás nélkül gázolta el áldozatait a melbourne-i Flinders Streeten, a vasútállomás mellett. 

Fotó: Twitter

Az incidensnek eddig 19 sérültjéről lehet tudni. Egyikük egy iskola előtt álló kisgyermek, akit fejsérülésekkel szállítottak kórházba. Többen válságos állapotban vannak.

Szemtanúk szerint a gázoló nem is fékezett, amikor a kocsijával felhajtott a járdára. Sofőrjét azonnal őrizetbe vették, miután a kocsija végül egy villamosmegállóba csapódott és megállt. Bilincs kattant egy másik ember csuklóján is az ügyben. „Hozzávetőlegesen 80-100 kilométer per órás sebességgel hajtott nyugat felé. Nem fékezett. Az egyedüli, ami lassította, az volt, hogy gázolt. Tizenöt-húsz embert üthetett el. Nem tudom, hogy szándékosan gázolt-e, részeg volt, vagy szívrohamot kapott. Bang, bang bang – ezt hallottad az egészből. Aztán a jajkiáltásokat. Mindent vér borított” – idéz egy szemtanút az ABC ausztrál hírtelevízió.

Egyelőre nem világos, hogy a gázolásnak mi volt az indítéka, de Russell Barrett Victoria állam rendőrfőnöke elmondása szerint egyértelműen „szándékos” akcióról van szó. A merénylő egy 32 éves afgán származású ausztrál állampolgár, de a nevét nem hozták nyilvánosságra. Egy szolgálaton kívüli rendőr teperte le és vette őrizetbe a gázolás után.

A másik őrizetbe vett személy egy 24 éves férfi, aki filmezte az egészet. Nála egy hátizsákban késeket találtak, de arról nincs információ, hogy köze lenne a merénylethez.

A gázolás gyakorlatilag megbénítva az ausztrál nagyváros közlekedését. A rendőrség és a mentők hatalmas erőkkel vonultak ki a helyszínre, a környéket hermetikusan lezárták. Egy rendőrségi kérés szerint akinek van videófelvétele a gázolásról, az töltse fel egy felhőbe.