Tojásdobálás, verekedés a parlamentben

Tömegverekedés tört ki az Ukrán törvényhozás keddi ülésén. A Tisztelt Ház éppen azt a nemzetközi egyezményt ratifikálta, amely meghosszabbítja az orosz Fekete-tengeri Flotta jelenlétét a Krím-félsziget térségében – ekkor lendült akcióba az ellenzék.

2010. április 27., 17:52

A kormányzó Régiók Pártja szavazattöbbségével a parlament végül jóváhagyta a jogszabályt, az ellenzéki bekiabálások azonban már korábban elkezdődtek – számolt be a CNN. Az éppen felszólaló képviselő kénytelen volt esernyője mögött menedéket keresni, mert képviselőtársai – nemtetszésük jeléül – tojással dobálták meg. A törvényhozás épületében ekkor valaki működébe hozott egy füstbombát, ami teljes káoszhoz vezetett...

A BBC helyszíni beszámolója szerint a füsttel megtelt ülésteremben egymással közelharcban bonyolódó képviselőket lehetett látni. Más képviselő az arcuk elő szorított zsebkendővel próbálták óvni magukat a csípős füsttől. Mindeközben többezres demonstráló tömeg gyűlt a parlament épülete köré.


Viktor Janukovics elnök riválisa, a februári választásokon alulmaradt Julia Timosenko korábbi miniszterelnök egy hétvégi politikai rendezvényen arról beszélt: a ratifikációt minden áron meg kell akadályozni. Azt mondta: Janukovics "kiárusítja Ukrajnát", és hozzátette, hogy a nemzetközi szerződés ratifikációja az ország szuverenitását veszélyezteti.

A viták kereszttüzében álló egyezmény értelmében az orosz Fekete-tengeri Flotta az ukrán alkotmány rendelkezésein túl, újabb 25 éves időtartamra, egészen 2045-ig állomásozhat Szevasztopolban. Az ország alaptörvénye 2017-et jelöli meg végső dátumként: a szöveg szerint ezután már nem tartózkodhat idegen katonai erő Ukrajna területén.


A múlt héten megszületett orosz-ukrán diplomáciai megegyezés értelmében Oroszország a világpiaci árnál 30 százalékkal olcsóbban adja el Ukrajnának a földgázt. Elemzők szerint az egyezség véget vethet a több éve tartó gázmizériának, amelyet az okoz, hogy az orosz gázexport egy része Ukrajnán halad keresztül a célállomás európai országok felé.

Az orosz alsóház is ratifikálta a flottaszerződést – írta az MTI. A duma 450 képviselője közül 410 szavazott a Janukovics ukrán és Medvegyev orosz elnök által múlt héten aláírt megállapodás ratifikációja mellett.