Tízezrek tüntettek az új választásokért Oroszországban
Az emberi jogok napján Moszkvában az utóbbi évtizedek legnagyobb tömegtüntetésén tízezrek követelték a december 4-ki törvényhozási választások érvénytelenítését és újak kiírását. Szerényebb méretű megmozdulásokat tartottak sok más városban. A Központi Választási Bizottság szerint a szavazás érvényes, az eredmények felülvizsgálatára nincs alap. közölte, hogy ugyan nem ért egyet a tüntetők jelszavaival és követeléseivel, de utasítást adott a választások törvényességét érintő bejelentések kivizsgálására. Egyes elemzők ezt a párbeszédre való hajlandóságnak értékelték.
Politikai foglyok szabadon bocsátását, a december 4-ki parlamenti választások érvénytelenítését, a választási törvénysértések kivizsgálását, az összes ellenzéki párt bejegyzését és új választások kiírását követelték szombaton a moszkvai Bolotnaja téren egybegyűlt tízezrek előtt a szónokok, és mind erre két hetet adtak a kormánynak. Húsz és százhúsz ezer között a legkülönbözőbb becslések kerültek elő a tüntetők számáról. A tudósítások megegyeztek abban, hogy az évtizedek óta legnépesebb tiltakozó akció békés, szinte derűs hangulatban zajlott le. Az erőszakosabb, forradalmat hirdető felszólalásokat a tömeg lehurrogta, az agresszívan vonuló szélsőséges nacionalisták csoportját gúnyos megjegyzések fogadták, a fáklyagyújtogatást megakadályozták.
A tömeg zöme harminc év körüli középosztálybeli fiatalból került ki, akik, mint erről a bloggerek később beszámoltak, a gyűlés végeztével a környező vendéglőket és kávéházakat megtöltve tovább beszélgettek arról, mi a teendő a rendszer megjavításában. A téren ott voltak a parlamenti ellenzék képviselői, akiket pártjaik delegáltak az eseményre. Az ő felszólalásaik sem arattak sikert. Általában is feltűnő volt, írták a tudósítók, mennyire a megszokott politikai kereteken kívül zajlott az egész akció, mennyire „civil” volt a teret megtöltő sokaság.
A rendőrség ezúttal csak jelen volt, az eseményekbe nem avatkozott bele azokon a helyszíneken sem, amelyekre nem szólt a gyülekezési engedély. Holott a hét eleji tüntetésekről több mint hétszáz embert vettek őrizetbe, sokukat azonnali eljárással tizenöt napi elzárással büntettek meg.
Aznap, december 10-kén még egy tucat oroszországi városban voltak becsületes választásokat követelő, de jóval kevesebb résztvevőt megmozgató, szintén békés demonstrációk.
A három állami fő tv-csatorna kimerítő helyszíni tudósításokat, stúdióbeszélgetéseket közölt a Bolotnaja téren történő eseményekről, interjúkat készítettek ismert közszereplőkkel és egyszerű résztvevőkkel, és beszámoltak a más városokban megtartott akciókról. Ez merőben más magatartás volt, mint a hét eleji, ugyancsak többezres tüntetések esetében, amelyeket az állami tv-k elhallgattak. A hétfői
KommerszántKreml-közeli forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy a csatorna-vezetők keményen harcoltak az események lehető legszélesebb közvetítéséért, amelyet a Kreml nem köszönt meg. Más források szerint éppen Dmitrij Medvegyevnek köszönhető a tv-k „pálfordulása”.A tüntetők nem forradalomra,
hanem rendszerváltozásra szólítottak fel, felhívásukat a hatalomnak címezték, és rendkívül fontos lenne, hogy a hatalom ezt az esélyét ne szalassza el– írta a
Gazeta.ruszombati szerkesztőségi cikkében. Az írás így elemzi a történteket: A sokezres megmozdulások nyomán lehetetlenné vált a hatalom és a társadalom közti hallgatólagos megállapodás - stabilitás politikai monopóliumért cserébe – prolongálása. A megegyezés első sorban a gazdasági válság és a hatalom cselekedeteinek hatására szűnik meg. A kedvező gazdasági konjunktúra és a civil társadalom fejletlensége közepette a hatalom ragaszkodhatott a leválthatatlanságához és maradéktalanul ellenőrizhette a politikai szférát. A választók szemet hunytak a csalások fölött, a tiltakozás marginális csoportok ügye volt. Ez a történet a végéhez közeledik. A tüntetések a polgári öntudatra való ébredésről, а civil kurázsi feltámadásáról tanúskodnak, és a politikai pártok irányítása nélkül megy végbe.…A szombati tüntetésekben született „új polgárok” most nekiláthatnak a választási szabályok átalakítására irányuló nehéz munkának. Fontosak a törvényhozási választások, de ennél is fontosabb, hogy még március, azaz az elnökválasztás előtt jöjjön létre például a megfigyelők munkájára vonatkozó új szabályozás. Egyelőre mindezt mérsékelt módon és mederben, a hatalom engedményeire számítva tehetjük meg. A hatalomnak pedig értékelni kell és el kell fogadnia ezt a lehetőséget – írta a Gazeta.ru.
A december 9-én közölt hivatalos végeredmény szerint az
Egységes Oroszországa 450 parlamenti mandátumából 238-t kap az eddigi 305 helyett. A KPRF92 (eddig 57), az Igazságos Oroszország64 (38), az LDPR56 (40) képviselőt küld a Dumába.Közben a sajtóban és az Interneten újabb és újabb szemtanúk, becsapott, megfenyegetett, tehetetlen helyzetbe került, a helyszínekről eltávolított választási megfigyelők számolnak be az általuk megtapasztalt legkülönfélébb csalásokról, a szavazást lebonyolító”beavatottak” – az Egységes Oroszország delegáltjai - által alkalmazott trükkökről.
Ajánlat:
Az NTV tv-csatorna
A Kommerszánt fotóriportja
A Gazeta.ru fotóriportja
A Vedomosztyi fotóriportja
A témához tartozik:
- Oroszország Putyin nélkül
- A választások napja
- A rossz hatalomról, a bizalmatlanságról, Putyin személyi kultuszáról
- Görények és konformisták